Sofron: A családomnak köszönhetem
Sofron ezúttal is a kislányával, Narával közösen ünnepelt a jégen, s arról is beszélt, hogy neki és a feleségének, Tücsinek köszönheti, hogy túl a harmincon végképp megkomolyodott.
– Értük hajtok, nagy szavak, tudom, de családapaként felelősséggel tartozom nekik. Mindig is megtisztelő volt a válogatottban játszani, de az elmúlt éveben letisztultak bennem a dolgok. Az a vesszőparipám, címeres mezben nem engedhetjük meg, hogy ne csússzunk-másszunk. Ráéreztünk, hogy egy család vagyunk, és ott van mögöttünk a brutális szurkolótábor. Ilyen fantasztikus hangulatot, nem is tudom, mikor éltem át legutóbb a jégen… – fogalmazta meg ismét a hitvallását Sofron.
Ünnep után, ünnep előttA Szlovénia elleni győzelem után a magyar játékosok közösen ünnepeltek a drukkerekkel a szurkolói zónában. Az ünneplés ezzel még nem ért véget. Ismét vendégül látjuk a jégkorong nagyhatalmát, kedden az MVM Dome-ban rendezik a Magyarország–Kanada barátságos mérkőzést, ami nagy show-nak ígérkezik, s amire a feljutás kivívása után nyilván nagy az érdeklődés. |
Sofron ott lesz jövőre a vb-n
A 36 éves csatár tavaly azt fontolgatta, lemondja a válogatottságot, ezért ez a kérdés egy évvel később is logikusan felmerül.
Ott leszek jövőre a világbajnokságon
– zárta rövidre a polémiát Sofron.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!