A korábbi FIFA-bíró szerint Gündogan is tudta, hogy fellökte Orbánt

Óriási vihart kavart a magyar és a német válogatott Európa-bajnoki mérkőzésen Danny Makkelie ténykedése, a holland játékvezető ugyanis nem ítélt szabálytalanságot Németország első gólja előtt, majd a végén nem ítélt meg egy jogos büntetőt a magyar csapat javára. A Magyar Nemzet megkeresésére Szabó Zsolt korábbi FIFA játékvezető elmondta, a bírót Gündogan viselkedése is segíthette volna, így viszont nagyot tévedett.

2024. 06. 20. 10:07
MAKKELIE, Danny; VARGA Barnabás; KROOS, Toni; GÜNDOGAN, Ilkay
Danny Makkelie holland játékvezetőre nem panaszkodhatnak a németek, két fontos ítélettel is őket segítette. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Danny Makkelie személye kiverte a biztosítékot a németeknél, most azonban hálát adhatnak a holland játékvezetőnek. Korábban több gondjuk is volt vele, emiatt dühöngtek, amikor megtudták, ő vezeti a Magyarország elleni mérkőzésüket az Európa-bajnokság A csoportjának a második fordulójában, ám most, a találkozó után egy rossz szavuk sem lehet rá. Nekünk, magyaroknak annál inkább, hiszen az első német gól előtt İlkay Gündogan ellökte a kapu előtt Willi Orbánt, a holland viszont szabályosnak ítélte az esetet, és erre a VAR sem cáfolt rá, ahogyan a 90. percben sem, amikor kezezés miatt tizenegyest ítélhetett volna a magyar csapat javára.

Fotó: uefa.com

Szabó Zsolt korábbi FIFA-játékvezető a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta, Danny Makkelie mindkét esetben hibázott, és érdekes adalékkal is szolgált:

– Senki sem beszél a német játékos, Gündogan első reakciójáról. Ahogy meglöki Orbán, és a védő elesik, ő is megáll egy pillanatra, mert érzi, szabálytalan volt. A síp nem szólal meg, ezért gyorsan megmozdul és lecsap a labdára, de az első reakció így is árulkodó, és az úgynevezett határeseteknél ez sokat segíthet a játékvezetőnek a helyes döntést meghozni. 

Ebben az esetben a védő próbálta megjátszani a labdát és kizárni a német futballistát, az ütközés nem egyenlő testhelyzetben történt, Gündogan lökött, nem látványosan nagyot, éppen akkorát, hogy Orbán kibillenjen az egyensúlyából, és ez így szabálytalan.

 Gündogan ugyan azt mondta, a Premeir League-ben mindenki nevetne, ha ezt az ütközést szabálytalannak látná a játékvezető, de nyilván nem várhatjuk tőle, hogy beismerje, nem szabályosan szerezte meg a labdát.

Fotó: AFP

Arra a felvetésre, hogy a VAR megerősítette Danny Makkelie ítéletét, ahogyan tette ezt a 90. percben is, amikor egy német védő kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül, a tizenegyes azonban elmaradt, Szabó Zsolt azt felelte, hogy a VAR csak a fekete-fehér esetekben foglal állást, a személyzete most nyilván úgy vélte, ez a két ítélet a szürke zónába tartozott, azaz valamennyire védhetőek. Marco Rossi szövetségi kapitány úgy fogalmazott, hogy a holland játékvezető kettős mércét alkalmazott, Szabó Zsolt ezt így és ilyen formában nem osztja:

Fotó: focibiro.hu

– Ha én is így fogalmaznék, azt mondanám vele, hogy a bíró csalt, de ilyet én nem feltételezek egy játékvezetőről. Ugyanakkor a helyében megadtam volna a magyar válogatottnak járó tizenegyest a végén, mert bár a védő természetes testhelyzetben ért kézzel a labdához, nem tett meg semmit annak az elkerülésének az érdekében, hogy ez megtörténjen, márpedig a szabály szerint ez büntetendő. Kíváncsian várom, hogy az UEFA hogyan ítéli meg Danny Makkelie szerdai munkáját, ez kiderül majd abból, hogy kap-e még mérkőzést az Európa-bajnokságon.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.