Miután a magyar válogatott az első meccsén 3-1-es vereséget szenvedett Svájc ellen az Eb-n, a magyar szurkolók láthatóan nem fordítottak hátat Marco Rossi válogatottjának, délelőtt a belvárosban beszélgettünk magyarokkal, akik bíztak a javításban. Több mint tízezer magyar lehetett jelen a stuttgarti stadion lelátóin, a drukkerek java pedig közös vonulással érkezett meg a Németország elleni mérkőzés helyszínére nagyjából két és fél órával a 18 órás kezdő sípszó előtt. A német rendőrség nagy erőkkel készült a menet biztosítására.

Így vonultak a magyar szurkolók a stadionhoz:
Marco Rossi: Bravúrpont kell a németek ellen
A magyar válogatottnak bravúrpontra volt szüksége az Eb-t Skócia ellen 5-1-es kiütéses győzelemmel indító Németország ellen, ezt Marco Rossi is megerősítette a meccset felvezető sajtótájékoztatón. A magyar válogatott szövetségi kapitánya két-három változtatást ígért a kezdőben a Svájc elleni csapathoz képest, német kollégája, Julian Nagelsmann ugyanakkor ugyanazt a tizenegyet küldte pályára, mint az első fordulóban (Neuer – Kimmich, Tah, Rödiger, Mittelstädt – Andrich, Kroos – Musiala, Gündogan, Wirtz – Havertz). Valóban neki volt kevesebb oka a változtatásra.
Rossi tartotta a szavát, két helyen változtatott a kezdőben, és az történt, amit előre jeleztünk : Lang Ádám helyét Fiola Attila vette át középső védőként, a Svájc ellen jobbszélsőt játszó Fiola helyére Bolla Bendegúz került be a csapatba, illetve ugyancsak belső védőként Szalai Attila helyett Dárdai Márton lett kezdő.
Így állt fel a magyar válogatott: Gulácsi – Fiola, Orbán, Dárdai – Bolla, Nagy, Schäfer, Kerkez – Sallai, Varga, Szoboszlai.
A mérkőzés előtt a válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Dárdai Pál, akinek a középső fia, Márton ott volt a pályán, rövid interjút adott az M4 Sportnak, amelyben elmondta, hogy Svájc ellen a harciasságot hiányolta. Alighanem ez volt a jelszava a németek elleni összecsapásnak: harcosan!
Óriási magyar helyzet rögtön az első percben
A német középkezdés után rögtön agresszívan letámadtuk a német védelmet, amely zavarba is jött, Kimmich labdát vesztett a tizenhatosa előterében, ám a kapujából kilépő Neuerben elakadt Sallai lövése. Óriási magyar helyzettel kezdődött a meccs. Marco Rossi csapata rendkívül éles volt, a játékosok keményen beleálltak a párharcokba, robbantak minden labdára. A németek meg is illetődtek, Toni Kroos nyugalomra intette társait a kezével.