
A két válogatott útja sorozatban a negyedik világversenyen keresztezi egymást, a 2022-es budapesti és az idei dohai vb döntőjében, valamint a 2023-as fukuokai vb ötödik helyéért rendezett összecsapáson is az amerikaiak nyertek, a magyarok célja, hogy megszakítsák ezt a szériát.
A kajak-kenusoknál hat számban kezdődnek el a küzdelmek az előfutamokkal. Fél tízkor a férfi (Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor) és 10.10-kor a női (Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra) kajak négyes kezdi meg a szereplését. A férfi (Adolf Balázs, Hajdu Jonatán – 10.30) és a női (Kiss Ágnes, Nagy Bianka – 11.10) kenu páros, valamint a négy kajak kettes (Nádas és Tótka, Kopasz Bálint és Varga Ádám, Csipes és Gazsó, valamint Pupp és Fojt) egyformán 500 méteren száll vízre.A férfiak pont délben, míg a hölgyek 12.40-kor rajtolnak el előfutamaikban.

A Mars-mező Arénát a birkózók veszik birtokukba, magyar részről a kötöttfogásúak 77 kilós súlycsoportjában érdekelt Lévai Zoltán lép először szőnyegre – ezen a napon a nyolcad-, negyed- és elődöntőket bonyolítják le. Ebben a kategóriában Lőrincz Tamás a címvédő, a BHSE tavalyelőtt vb-ezüstérmes versenyzőjének ugyan van esélye, hogy magyar kézben tartsa az olimpiai aranyat, ám ehhez egyértelműen bravúrokra lesz szüksége a nagyon sűrű és erős mezőnyben.
Rögtön kezdésként már szükség is lesz a bravúrra, hiszen a BHSE tavaly előtt vb-ezüstérmes klasszisa a nyolcaddöntőben a török Burhan Akbudakkal találkozik. A rivális egy kategóriával feljebb (82 kg) 2022-ben vb-t, tavaly pedig Európa-bajnokságot nyert. Akbudak az olimpiai szereplés érdekében idén bevállalta a fogyást, s az azerbajdzsáni európai kvalifikációs tornáról jutott ki Párizsba. Lévai a 10. mérkőzésen lép majd szőnyegre a 11 órakor kezdődő programban a Mars-mező Arénában.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!