A US Open korábbi bajnoka lejátszotta utolsó Grand Slam-meccsét

Dominic Thiem karrierje során négy Grand Slam-döntőt játszott, s ezek közül egyet, a 2020-as US Open fináléját meg is nyerte Alexander Zverev ellen. Az osztrák teniszező azonban az elmúlt években, csuklóműtétje óta már csak árnyéka volt régi önmagának, ezért döntött úgy, hogy idén befejezi pályafutását. A US Open szervezői szabadkártyát adtak a korábbi győztesnek, így Dominic Thiem a centerpályán búcsúzhatott el a tornától. Az amerikai Ben Shelton esélyt sem adott Thiemnek.

2024. 08. 26. 20:49
Dominic Thiem US Open Grand Slam búcsú Ben Shelton
Dominic Thiem legnagyobb sikere a 2020-as US Open-trófea volt Fotó: X/US Open Tennis
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dominic Thiem néhány nappal a harmincegyedik születésnapja előtt elbúcsúzott, legalábbis lejátszotta az utolsó Grand Slam-meccsét. A Ben Shelton ellen simán elveszített mérkőzés jól jelezte, hogy miért döntött Thiem a korai visszavonulás mellett: a US Open 2020-as bajnoka egy évvel későbbi csuklósérülése után már nem tudta visszanyerni korább formáját.

Ben Shelton US Open Dominic Thiem Grand Slam
Ben Shelton tavaly elődöntőig jutott, idén Dominic Thiem búcsúztatásával nyitott a US Openen (Fotó: Getty Images/Dylan Buell)

Thiem a Roland Garros és Wimbledon főtábláján nem is játszhatott ranglistás helyezése miatt, a US Open szervezői viszont szabadkártyát adtak a korábbi bajnoknak. Arra viszont nem volt esélye, hogy nyerjen is mérkőzést: a tavalyi elődöntős Ben Shelton simán győzte le az osztrákot.

Aztán, ahogy ilyenkor illik, meg is tapsoltatta a búcsúzó bajnokot.

– Négy éve itt értem el pályafutásom legnagyobb sikerét, de akkor egyikőtök sem lehetett itt. Köszönöm mindenkinek, aki eljött, hogy kicsit bepótolja, ami akkor elmaradt, és még egyszer, utoljára megnézett – búcsúzott Thiem.

Miért vonul vissza Dominic Thiem?

Thiem 2020-ban Alexander Zverev ellen nyerte meg a Covid miatt nézők nélkül rendezett US Open döntőjét. Ez volt az a torna, amelyen Novak Djokovicsot leléptették, Rafael Nadal pedig el sem indult a tornán.

Ők ketten akadályozták meg Thiemet abban, hogy más Grand Slam-tornán is a csúcsra érjen: az osztrák két Roland Garros-döntőjében Nadaltól, a 2020-as Australian Open fináléjában Djokovicstól kapott ki.

S hiába fiatalabb Nadalnál hét, Djokovicsnál hat évvel Thiem, mégis előbb jelentette be a visszavonulását, mint a sportág két legendája. Az osztrák karrierje lényegi részének végét a 2021-es csuklósérülése jelentette. A műtét után ugyan még próbálkozott a visszatéréssel, de a játéka már sosem volt a régi.

A Shelton elleni sima vereség csak Grand Slam-szinten jelenti a búcsút, Thiem utolsó versenyét októberben, hazai pályán, Bécsben játssza.

Shelton és Djokovics újra egymás ellen?

Thiem legyőzője, Shelton tavaly a későbbi győztes Novak Djokovics ellen kapott ki az elődöntőben, annak a találkozónak pikáns utóélete lett. Idén korábban, már a nyolcaddöntőben összecsaphatnak, ha mindketten eljutnak odáig, s ehhez vélhetően Sheltonnak ugyanúgy honfitársa, Frances Tiafoe ellen kellene nyernie, mint tavaly tette. Az viszont már biztos, hogy a második fordulóban a rutinos spanyol, Roberto Bautista Agut lesz Shelton ellenfele.

Thiem 2020-as döntős ellenfele, Alexander Zverev bejutott idén a második fordulóba, bár a vártnál kicsit nehezebben, ugyanis játszmát veszített honfitársa, a szerencsés vesztesként főtáblára került Maximilian Marterer ellen.

US Open, 1. forduló

Férfi egyes
Shelton (amerikai, 13.)–Thiem (osztrák) 6:4, 6:2, 6:2
Zverev (német, 4.)–Marterer (német) 6:2, 6:7, 6:3, 6:2
Humbert (francia, 17.)–Monteiro (brazil) 6:3, 6:4, 6:4
Sang (kínai)–Bublik (kazah, 27.) 6:4, 3:6, 5:7, 6:3, 6:4
Bautista Agut (spanyol)–Nardi (olasz) 7:5, 7:6, 7:6
Comesana (argentin)–Stricker (svájci) 4:6, 6:3, 7:6, 6:3
Krueger (amerikai)–Grenier (francia) 4:6, 6:3, 6:4, 7:5

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.