– Mondhatnám, hogy végigizgultam a mérkőzést, de sajnos a harmadik és a negyedik táblán mindjárt az elején hátrányba kerültünk. Gledura Benjámin végig védekezésre kényszerült, ráadásul egy olyan sakkozóval szemben, aki az apró pozíciós előny fokozásának a nagymestere. Szanan Szjugirov pedig sajnos megnyitási csapdába került, vészesen fogyott az ideje, s ő is nehéz végjátékban védekezett. Éppen az időkontroll előtt, a negyvenedik lépésben húzott vesztőt, amikor visszatért a mosdóból, egyből realizálta, hogy bajba jutott. Kis szerencsével talán 1,5-2,5-re redukálhattuk volna a különbséget, de a 2-2-es döntetlenre nem volt reális esélyünk. Az indiaiak ezúttal sem hibáztak, ismét tökéletes napjuk volt. Eddig nem hogy csapatként, egyetlen táblán, egyetlen partiban sem rontottak – így értékelte Ács Péter, a magyar férfi sakkcsapat szövetségi kapitánya az Indiától elszenvedett 3-1-es vereséget.

Abszolút reálisan, a panaszkodást, mellébeszélést távolról elkerülve. Más sportágban is lehetne tőle tanulni. Ács Péter persze nem csupán nyilatkozni tud, ha kell, bátor döntéseket is képes meghozni. Így például sokakat meglepett azzal, hogy az ötödik fordulóban Lékó Pétert kihagyta Ukrajna ellen, részben talán magát Lékót is. Ám ezzel véletlenül sem osztotta meg a csapatot, a korábbi világbajnoki döntős nagymester hétfő este sem felejtette el megjegyezni, mennyire jó a csapategység, megérte öt év után visszatérni, öröm ebben a válogatottban sakkozni. Lékó India ellen újra játszott, méghozzá kiválóan. Tudjuk, sovány vigasz, hogy ő és Rapport remizett, de szakmailag a két indiai csillag, Gukesh és Praggnanandhaa elleni döntetlen egyértelműen siker.
Kilencedikek a mieink, folytatás Litvánia ellen
Hogyan tovább a keddi szünnap után? Természetesen elsősorban mindenkit ez a kérdés foglalkoztat.
Ács Péter nem beszél mellé, a folytatás nehezebb lesz, mint az első szakasz, hiszen mostantól nem lesznek könnyű ellenfeleink.
Feltéve persze, ha az élcsoportban maradunk. Éppen ezért a kapitány azt sem bánta, hogy összekerültünk Indiával, mert ez csalhatatlan jele annak, hogy ott vagyunk a legjobbak között.