Wembanyama meccsnyerő dobása
A játéknap egyik rangadója volt a San Antonio Spurs vendégjátéka a Phoenix Suns otthonában, ahol Victor Wembanyama egy parádés dobással biztosította be a Spurs első rájátszás-szereplését 2019 óta. A franciák csodagyereke 1,1 másodperccel a vége előtt egy hátralépésből elengedett tempódobást süllyesztett el Oso Ighodaro felett, amivel a San Antonio 101–100-ra legyőzte a Phoenix csapatát.
Wembanyama 34 ponttal zárta a meccset, emellett 12 lepattanót és 3 labdaszerzést is jegyzett a San Antonio Spurs színeiben. A Spurs lett az NBA második csapata, amely bebiztosította rájátszásszereplését a bajnoki címvédő Oklahoma City Thunder után, amely kedden jutott be.
Ez Wembanyama 11. olyan meccse volt a szezonban, ahol legalább 30 pontot és 10 lepattanót szerzett – ez a negyedik legtöbb a ligában, és a legtöbb Spurs-játékostól a 2003–04-es idény óta, amikor a klublegenda Tim Duncan 13 ilyen meccset hozott a szezonban.
Érdekesség, hogy miután megszerezte a vezetést jelentő kosarat és visszasprintelt védekezni, Wembanyama nekiütközött egy pálya melletti szurkolónak, aki vörösbort öntött a rövidnadrágjára. A társai ünneplése közepette a francia csodagyerek még mindig a nadrágjával volt elfoglalva. San Antonio február 1. óta 20 győzelmet és két vereséget számlál, ami ez idő alatt a legjobb az NBA-ben. A Spurs véget vetett története leghosszabb, hatszezonos rájátszás nélküli sorozatának. Ezt megelőzően a franchise történetében soha nem maradtak le egymás után két szezonban a playoffról.
Doncic hihetetlen estéje:




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!