Juhász Dorka mellé kell még egy vezér
Ami az eddigi egyéni teljesítményeket illeti, itt is hullámzó a kép. A csapat vezére, Juhász Dorka az első meccsen, Japán ellen világklasszis teljesítményt nyújtott, 35 pontot szórt. Kanada és Ausztrália ellen nem tudott annyira villogni, igaz, ott teljesen más védekezéssel találta magát szembe, mint az első meccsen.

Az argentinok elleni összecsapáson megint nagyot ment, óriásit küzdött mind támadásban, mind védekezésben. A DVTK játékosa, Lelik Réka rosszul kezdte a sorozatot, saját bevallása szerint is rettenetesen ment neki a játék Kanada és Ausztrália ellen. Az argentin meccsen azonban óriásit játszott, 24 ponttal ő lett a magyarok legeredményesebb játékosa.
A fiatalok közül Dombai Réka szintén képes olyan produkcióra, amely figyelemre méltó. Takács-Kiss Virág óriásit dolgozik, Dubei Debóra pedig nagyszerűen dob távolról.
Neki amúgy sincs könnyű dolga, mert klubcsapatával, a Győrrel idén rettenetes szezont fut és a kiesés ellen küzd a magyar bajnokságban. Honosított játékosunk, a 38 éves amerikai Yvonne Turner szintén hasznos tagja az együttesnek, s azok a fiatalok, akik eddig részfeladatokat kaptak, szintén megoldották ezeket, különösen, ha a 18 éves pécsi Josepovits Kinga teljesítményét nézzük.
Nem kell félni Törökországtól
Szerencsére azért ez a török csapat sem világverő alakulat. Láttuk, hogy a hazai pálya és az elvárások őket is képesek megroppantani. Erre a legjobb példa az argentinok elleni mérkőzésük volt, amelyet elvesztettek, ez volt a torna eddigi legnagyobb meglepetése. Ausztrália ellen nagyon igyekeztek, de úgy tűnik, az olimpiai bronzérmesnek tényleg presztízskérdés, hogy ezen a tornán ne kapjon ki. A török csapat Kanada ellen aratott kétpontos győzelme volt számukra az eddigi legnagyobb tett (ez volt számukra a torna nyitómeccse), amelyen tényleg megmutatták az erejüket. Persze tényleg az lenne a számunkra a legjobb, ha a kedd esti magyar–török összecsapás már csak „barátságos” meccs lenne, azaz úgy kezdődne, hogy mindkét együttes továbbjutóként lép pályára.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!