Terjedt a pletyka, hogy ezt a meccset le kellett adni a ruszkiknak

Június 11-én a Mexikó–Dél-afrikai Köztársaság mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. A huszonnyolcadik részben egy magyar szempontból szomorú mérkőzést idézünk fel, azt, amikor a többre hivatott válogatottunk az 1966-os labdarúgó-vb negyeddöntőjében kikapott a Szovjetuniótól, és ezzel nem jutott négy közé. És amikor elindult a pletyka: persze, le kellett adni a meccset a ruszkiknak… A cikk az Arcanum adatbázisának segítségével készült.

Óriási hiba már rögtön a 3. percben: Gelei József kapus nem tudja megfogni a labdát, kicsúszik alóla, és Csiszleno ebből szerzett vezetést a szovjeteknek, 2:1-es vereség és kiesés lett a vége az 1966-os világbajnokságon. Fotó: Getty Images/PA Images Forrás: PA Images

Nehezen éledeztek Alberték, és a 47. percben jött az újabb pofon: „Danyilov a partvonal közeléből, a 16-ossal egymagasságban ívelt be egy szabadrúgást. A labda átszállt Mészöly és Mátrai feje felett, Gelei a hátvédek beavatkozására várt, de hiába, és az üresen álló Parkujan három méterről a hálóba helyezte a labdát.” Azaz két kapitális hibának köszönhetően 2:0-ra vezettek a szovjetek. Érdekes módon a magyar válogatott játéka ekkor teljesen megváltozott, határozottan a kapuja elé szögezte az ellenfelet. A remény az 57. percben csillant fel először: „Az 57. percben Albert középen megszerezte a labdát, Mészölyhöz játszott. Mészöly középen nagyszerű, ütemben tört előre, kiugratta Benét. A csatár maga elé tette a labdát, ez után mintegy 8 m-ről a bal sarokba lőtt.”

Bene Ferenc lőtte a magyarok szépítő gólját  Fotó: Getty Images/Mirrorpix / Mirrorpix

Innen még bármi történhetett volna. A magyarok előtt egymás után adódtak a helyzetek, de vagy a védők mentettek, vagy a parádésan védő Lev Jasin hárított, és ami a legrosszabb: a csatáraink ziccereket ügyetlenkedtek el. A legnagyobbat Rákosi Gyula: „A 80. percben remek magyar támadás bontakozott ki. Káposzta–Albert–Bene volt a labda útja, végül Rákosihoz került, aki egyedül állt Jasin kapuja előtt, de a kaputól 3 méternyire nem találta el a labdát.” A vége 2:1 lett a szovjetek javára, a nemzetközi sajtó által jóval esélyesebbnek tartott magyar válogatott pedig kiesett, végül egyébként a hatodik helyen végzett, Albert Flórián pedig bekerült a világbajnokság álomcsapatába.

A meccs: VIII. labdarúgó-világbajnokság, negyeddöntő: Szovjetunió–Magyarország 2:1 (1:0) Sunderland, 26 ezer néző. Vezette: Juan Gardeazábal (spanyol) Szovjetunió: Jasin – Ponomarjov, Sesztyernyev, Voromyin, Danyilov – Szabó, Huszainov, Csziszlenko, Banyisevszkij – Malofejev, Parkujan.  Magyarország: Gelei — Káposzta, Mátrai, Mészöly, Szepesi – Nagy I., Sípos – Bene, Albert, Farkas, Rákosi. Gól: Csiszlenko (3.), Parkujan (47.), illetve Bene (57.).

Ez azonban jottányi vigaszt sem jelentett. Baróti Lajos szövetségi kapitány a találkozó után azonnal lemondott, balszerencséjére a BBC magyar adásának mikrofonjába, amit aztán itthon felettébb nehezményeztek. Tóth-Szenesi Attila Baróti című könyvében az ominózus „nyilatkozat”, ami egy egyszerű „Mi a véleménye a mérkőzésről?” kérdésre született, így szólt a nagyon felindult, s az indulatait kontrollálni nem képes kapitánytól: 

Hagyjon békén! Nem bírom én ezt idegekkel. Magyarországon én leszek a bűnbak, a bitang, a hazaáruló, mert megint kikaptunk a ruszkikról. Csinálja az, akinek több szerencséje van. Én már nem vagyok szövetségi kapitány.

Amúgy ezt a „lemondást” hivatalosan sem a hazai sajtóban, sem munkáltatói felé nem jelezte. Sőt, a hazaérkezéskor ünnepelték a szurkolók, nagy tapsot kapott ő is, amikor kilépett a Ferihegyi repülőtér érkezési várójába.

Kiemelt prémium volt, nem lefekvés

Viszont nem akart tovább kapitány maradni, ezért szabadságra ment. Az MLSZ nem kezelte bukott edzőként, amit bizonyít, hogy miután október utolsó napjaiban „saját kérésére, érdemeinek elismerésével” felmentették a szövetségi kapitányi tisztség alól, Dobi István, az Elnöki Tanács akkori elnöke átadta neki a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést. 

Itthon persze, ahogy a szovjetektől elszenvedett vereség alkalmával mindig, elindult a pletyka, amely szerint, a szovjetek ellen nem volt szabad győzni, magyarán, le kellett feküdni a ruszkiknak.

Abból a csapatból ma már csak Gelei József és Rákosi Gyula van közöttünk, és utóbbi most, 87 évesen, kereken hatvan évvel a mérkőzés után is ideges lesz, ha ezzel a kérdéssel találkozik – a kihagyott ziccere azóta is kísérti. A lefekvés vádjára a maga stílusában mindig ezt feleli:

Most milyen hangzatos lenne, ha beismerném, hogy uraim, szándékosan hagytam ki azt az ordító helyzetet, mert nyomás alatt játszottunk. Mondhatnám, az oroszok megígérték, hogy huszonöt év múlva kivonulnak, csak feküdjünk le nekik. De sajnos semmi hasonló szenzációs bejelentéssel nem szolgálhatok. Mi azt a meccset úgy veszítettük el, hogy a vezetők kiemelt prémiumot ígértek. No, persze nem a vereségért, hanem a győzelemért kaptunk volna magasabb jutalmat!

Albert Flóriánnak saját rovata volt a labdarúgó-vb alatt a Képes Sportnál, amely az Ilyen volt belülről címet kapta. Erősen kétséges, hogy fél órával a mérkőzés lefújása után – az írás ezt állítja – képes volt kerek, szabatos, összefüggő cikket lediktálni, de a gondolatok egész biztosan tőle erednek. Azzal kezdte, hogy nagyon fáj ez a kudarc, és ki lehet kapni, ha az ellenfél tényleg jobb, de:

Albert Flórián és a válogatott jövője

„De ez ma itt Sunderlandben… Ez olyan volt, mint amikor az úszó lába lecsúszik a falról a fordulóban, aztán hiába igyekszik már ereje végső megfeszítésével, a végén kikap egy centivel. Soha még mérkőzésre, nemzetközi tornára nem készült úgy csapat, mint mi erre a világbajnokságra, ezt nyugodt lelkiismerettel állíthatom. Az egész esztendő során mindent e cél szolgálatába állítottunk, sok mindenről lemondtunk, sok mindent feláldoztunk. Jó lélekkel, örömmel tettük, mert hittünk benne, hogy meghozza az eredményt.”

Forrás: Arcanum

Elárulta, arra gondoltak, hogy az első félidőt 0:0-ra lehozzák, és másodikban a szovjetek fölé kerekednek, mert „Fennállásunk óta először számíthattunk arra, hogy állóképességünk jobb a szovjet válogatotténál. És ez nem kis dolog. Ráadásul be is vált, a hajrában Danyilovék bizony hangosabban lélegeztek nálunk.” Ír arról, hogy mennyire elkeseredett az egész csapat, mert a szovjetek legyőzése után akár az aranyéremre is lehetett volna esély, és végül a jövőről mondott olyat, ami utólag, évtizedekkel később elszomorító: 

A jövő? Hiszen kétségtelen, fiatal még ez a gárda és 1970-ben is rendeznek világbajnokságot. Csakhogy mi már 1962-ben együtt voltunk, ez az angliai már a második balszerencsés vb-nk. Talán vége szakad egyszer. Talán ez a széria sem tart örökké.

Nem tudhatta, hogy 1970-ben, sőt 1974-ben sem lehettünk ott a világbajnokságon, 1978-ban, 1982-ben és 1986-ban ott voltunk, de nem éltük túl a csoportkört egyszer sem. Azóta pedig nem is rendeztek vb-t magyar részvétellel…