Clayton–Rock és Bunting–Van Gerwen az elődöntőben
Az első elődöntő elején Josh Rock beragadt, az ellene az elmúlt két héten vereséget szenvedett Jonny Clayton ezt kihasználva 3-0-ra ellépett. Bár az északír ezután brékelt, a walesi 3-2-t követően már nem engedte ki a kezéből a saját kezdéseit, és 6-4-es sikerrel döntőbe jutott – egyben bebiztosította, hogy átveszi a vezetést a tabellán.
Kimagasló körátlagokat Bunting és Van Gerwen elődöntője sem hozott. Az angolok születésnaposa 1-2 után sorozatban három leget megnyert, utána azonban ötből négyet elveszített, így a negyedik pozícióját megerősítő holland klasszis visszavágott a múlt heti negyeddöntőben elszenvedett vereségért. Claytonhoz hasonlóan ő is negyedszer készülhetett idén egy Premier League-állomás fináléjára.
Jonny Clayton és Michael van Gerwen harcolt a tornagyőzelemért
A holland a második, míg a walesi a harmadik alkalommal nyerhetett volna meg egy 2026-os PL-estét. Van Gerwen jobban lendületben maradt, és az első leg elvesztése után 5-2-re fordított, ekkor viszont két mérkőzésnyilat is elszalasztott. Clayton kihasználta az esélyt, szépített, majd miután riválisa újabb két meccsnyilat hibázott, egyenlített is. A döntő legben pedig első pályáról megállíthatatlan volt az 51 éves walesi, két darab 180-ast is dobott, és megnyerte a brightoni fordulót az este legmagasabb körátlagát produkáló holland ellen. Ezzel ráadásul már 12 pont Clayton előnye az ötödik helyezett Van Veen előtt, így egyre közelebb van a továbbjutáshoz is.
A darts Premier League jövő csütörtökön Rotterdamban folytatódik, a 16 fordulós alapszakasz után az első négy helyezett vehet részt a május 28-ai, londoni négyes döntőben.
Darts Premier League, 10. állomás, Brighton
Negyeddöntők:
- Jonny Clayton (walesi, 98,37-es körátlag)–Luke Humphries (angol, 96,13) 6-5
- Josh Rock (északír, 96,49)–Gerwyn Price (walesi, 96,00) 6-3
- Stephen Bunting (angol, 91,30)–Luke Littler (angol, 83,94) 6-4
- Michael van Gerwen (holland, 95,44)–Gian van Veen (holland, 94,49) 6-4
Elődöntők:
- Clayton (96,31)–Rock (93,14) 6-4
- Van Gerwen (90,92)–Bunting (93,11) 6-5
Döntő:
- Clayton (97,39)–Van Gerwen (101,34) 6-5
Az állás tíz forduló után:
1. Clayton 24 pont, 2. Littler 21, 3. Price 19, 4. Van Gerwen 16, 5. Van Veen 12, 6. Bunting 11, 7. Humphries 11, 8. Rock 6.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!