– A Puskás Akadémia gyengébben szerepel, mint az előző években, de kis szerencsével akár még a dobogóra is odaérhet. A Győr elleni meccsen dől el, hogy erre lehet-e még esélye, éppen ezért a Puskás komolyan veszi majd a mérkőzést. Nem vitatom, hogy így tesz majd a DVTK is a Fradi vendégeként, de nem gondolnám, hogy a Diósgyőr éppen a Ferencváros vendégeként szakítaná meg a kudarcsorozatát. A Fradinak most tehát lényegesen könnyebb dolga lesz – fejtegette Vincze Ottó.
Bárány Donátra műtét vár
Bokaszalag-szakadás miatt műtét és hosszabb kihagyás vár Bárány Donátra, a Debrecen válogatott labdarúgójára. A csatár a Görögország elleni barátságos mérkőzésen kapott rúgást a lábára, ezért le kellett cserélni. Az orvosi vizsgálatok külső bokaszalag-szakadást állapítottak meg, Bárányt a jövő héten műtik meg.
Vincze Ottó: Az ETO–FTC mérkőzésen dől el a bajnoki cím
Majd ő is kimondta azt, amit mindenki a legfontosabb kérdésnek tart:
A bajnoki cím a következő fordulóban, az ETO–FTC mérkőzésen dől el. Amelyik csapat megnyeri azt a meccset, az lesz a bajnok.
Ennél messzebbre talán nincs is értelme tekinteni, legfeljebb annyit jegyezhetünk meg, debreceni győzelmével a Fradi eltüntette azt a különbséget, miszerint az ETO sorsolása kedvezőbb a hajrában, azonban továbbra is az ETO mellett szól, hogy hazai pályán fogadhatja majd legfőbb riválisát.
NB I, 29. fordulópéntek:
szombat:
hétfő:
|




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!