A franciákat a kapott gól nem törte le, többet támadtak, de csak egy szerencsés góllal tudtak egyenlíteni: Rocheteau beadása Brancóról a kapu elé pattant, Stopyra és Carlos nem találta el a labdát, Platini igen (1-1).
Zico lett a tragikus hős
A brazil drukkerek nem voltak elégedettek, s ennek hangot is adtak: folyamatosan a csapat legnagyobb sztárjának nevét skandálták. Zico aztán a második félidőben pályára is lépett. Amikor belépett a játéktérre, senki nem gondolta, hogy ő lesz ennek a meccsnek a tragikus hőse. Amikor a franciák kapusa, Joel Bats lerántotta Brancót, Igna bíró tizenegyest ítélt.
A labda mögé Zico állt, de a büntetőt a gallok kapusa kivédte. Ezzel maradt az 1-1, s ez az állás a hosszabbításban sem változott meg.
Jöhettek tehát a tizenegyesek.
Akik látták, sosem felejtik el, ahogy dr. Socrates, a brazil együttes másik nagy sztárja csípőre tett kézzel várta a jelet, hogy elvégezhesse a tizenegyest. Majd nekifutás nélkül, egy lépésről nagyképűsködött, s persze, hogy kimaradt a büntető. De a drámának itt nem volt vége. Jött Platini, a világ akkor talán legjobb játékosa.
Úgy durrantotta fölé a tizenegyest, ahogy azt a nagykönyvben megírták.
Az ember nem is akart hinni a szemének. Az utolsó pár első ítéletvégrehajtója, Julio Cesar hatalmas erővel, a jobb kapufát találta el, az utolsó francia játékos, Fernandez nem hibázott, a jobb alsó sarokba helyezte a labdát, így Franciaország válogatottja nyerte 4-3-ra a tizenegyespárbajt, s ez a továbbjutását is jelentette. Brazília kiesett, a statisztikusok a szemétkosárba dobták firkálmányaikat, a hatalmas dél-amerikai ország gyászba borult.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!