A Fradival kapcsolatos álhír abból indult ki, hogy ha az angol hatodik is a BL-ben indul, akkor az ottani Európa-liga-hely felszabadul, amelyet akár a Fradi is megkaphat. Ez azonban nincs így, a megvalósuló átrendezést nem a selejtezősorozatba került klubok együtthatói alapján végzi az UEFA – ebben valóban Robbie Keane csapata áll az egyik legjobban, ezáltal mind a négy selejtezőkörben kiemelt lehet –, hanem a klubok országainak együtthatója alapján, ebben pedig hazánk csupán a 24. helyen állt a jelenleg mérvadónak számító tavaly szeptemberi rangsorban, hiszen az elmúlt években csak az FTC szerzett Magyarországnak jelentős mennyiségű koefficienspontot.
Vannak csapatok, amelyek jól jártak az Aston Villa sikerével
Az adatokkal foglalkozó Football Meets Data számításai alapján a Villa sikerének négy országban is örülhetnek, Magyarország nincsen közte.
A svájci, izraeli, ciprusi és svéd kupagyőztesnek így nem az első körben, hanem csak a másodikban kell becsatlakoznia az El-selejtezőbe.
Ha a Villa negyedik helyen zár a bajnokságban, akkor a portugál Sporting bejutna a BL ligaszakaszába, míg a norvég Bodö/Glimt és a görög Olimpiakosz a második helyett csak a harmadik selejtezős fordulóban csatlakozna a BL-be.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!