
Az első kerékcserék után is szoros maradt
A tizedik körben Piastri előnye két másodperc volt Norris, és további kettő Verstappen előtt, Russell ekkor már a 12. helyen haladt. A vb-címvédő magára talált, visszazárkózott csapattársára, miközben Hamilton már a táv ötödénél kemény keverékű abroncsokra váltott.
Erre rögtön reagált a Red Bull, de már későinek tűnt, hisz Verstappen a bokszból a hétszeres világbajnok mögé tért vissza – a következő körben mégis vissza tudta előzni Hamiltont.
Az élmezőnyből a többiek sem vártak sokáig a kerékcserével, Piastri és Leclerc egyszerre kapott kemény gumikat. Másfél perccel később Norris is jött, ő Verstappen elé tért vissza. Ekkor Antonelli és Isack Hadjar (Red Bull) haladt az első két helyen, de még bokszkiállás nélkül. Hadjar csapatemberként próbálta feltartani a McLareneket, majd Hamiltont is, bár egyikük sem veszített túl sok időt, mielőtt a francia pilóta autóján is kereket cseréltek. Antonelli a 23. körig bírta, majd a még mindig kiváró Russell előtt, a hatodik pozícióban folytatta.

Norris visszaállt Piastri elé, Sainz is kellett ehhez
Piastri panaszkodott a kemény abroncsokra, Norrisszal a nyomában mégis újból ellépett Verstappenéktől. Hamilton is küszködött, neki a 31. körben már másodjára kellett változtatnia – a szintén frissen kiállt Russell elé érkezett vissza. Norris gyorsabbnak érezte magát csapattársánál, és féltávhoz érve meg is kapta az esélyt ennek bizonyítására, az ausztrált ugyanis kihívták a második kerékcseréjére. Leclerc jött következőnek,
Piastrit pedig Carlos Sainz (Williams) sodorta veszélyes helyzetbe, amikor körhátrányban nem engedte el őt, sőt össze is értek az autóik. Részben ezen az öt másodperces büntetéssel járó eseten múlott, hogy Norris a bokszkiállása után megtartotta a virtuális első helyet.
Majd Verstappen újabb változtatása után a pályán is már csak Antonelli haladt a brit versenyző előtt – a holland a két Ferrari között, lágy gumikkal kezdte meg a hajrát. A 46. körtől ténylegesen Lando Norris körözött az élen, a két Mercedes pedig az egykiállásos stratégia sikerességében bízott. Nem vált be, a gumik állapota jelentősen romlott, ezért Antonelli második alkalommal is a bokszba hajtott.




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!