Az összkép mégis a Fradinál kedvezőbb, hiszen amíg a fővárosiak Borbély irányításával veretlen selejtezősorozatot produkálva az Európa-liga csoportkörébe jutottak, addig Juárez még a Konferencialiga mezőnyébe sem tudta elkormányozni az ETO-t.
Borbély először FTC-edzőként az ETO ellen
Borbély Balázs kijelentette: mostantól az NB I-é a fő fókusz, ami azt is jelenti, hogy a kezdeti fordulók idején a Ferencvárosnak még fontosabb volt a jó nemzetközi szereplés, mint a bajnokság. A Fradi az előző meccsén, az éllovas Puskás Akadémia ellen már bizonyított az El-alapszakasz kiharcolása óta, most pedig Borbély megmutathatja a győrieknek, hogy hiba alábecsülni az ő szerepét az ETO tavalyi sikerében. Maga az edző a nyilatkozata alapján azonban nem ezt használja motivációként:
– Ugyanolyan mérkőzést várok, mint a többi. Eggyel több napunk felkészülni, mint a Puskás Akadémia ellen volt. Fel fogunk készülni, és megteszünk mindent a sikerért.
Juárez Borbély ellen bizonyíthat
Győri oldalon biztosan akadnak, akik érzik a tüskét. Borbély jól mérte fel , hogy az ETO kulcsjátékosokat fog veszíteni a nyáron, ugyanakkor a Ferencvárosnál is átalakult a keret, s az új edző mégis gyorsan felmérte, kiből mit tudhat kihozni. Corbu, Zachariassen és O’Dowda egyértelműen jobban megmutatja a képességeit, mint Borbély elődje, Robbie Keane alatt, s Nagy Olivér bevetése is remekül bevált.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!