Erling Håland mesterhármassal küldte padlóra Romániát

Anglia visszavágott Belgiumnak a 2018-as világbajnokság bronzmeccsén elszenvedett vereségért, Erling Håland pedig bizonyította, hogy nemcsak Dortmundban, hanem a norvég válogatottban is képes gólokat szerezni, Románia ellen mesterhármast ért el a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában.

Magyar Nemzet
2020. 10. 11. 20:36
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vasárnap kora este az A liga egyik rangadóján Anglia Belgiumot fogadta. A két válogatott legutóbb a 2018-as világbajnokság bronzmeccsén találkozott, amelyet a belgák nyertek meg 2-0-ra. A vendégek kezdtek jobban, Carrasco gólját les miatt még érvénytelenítette a játékvezető, de az első negyedóra végén Lukaku büntetőt harcolt ki, amit értékesített. Ez volt Belgium első gólja a Wembley-ben 1964 óta.

Továbbra is a belgák voltak az aktívabbak, de a 38. percben Meunier feleslegesen szabálytalankodott egy szöglet után, Rashford pedig gólra váltotta a megítélt tizenegyest. Szünet után az angolok feljavultak, a 64. percben Mason Mount lövése szerencsésen megpattant egy belga védőn, Anglia így vette át a vezetést 2-1-re. A meccs végén bánkódhatott Carrasco: az Atlético Madrid futballistája előbb Lukaku, majd De Bruyne remek passza után két ziccert hibázott el.

 

Hollandia nem tudta feltörni a bosnyák reteszt, pedig a meccs hajrájában minden követ megmozgatott a gólért Bosznia-Hercegovina otthonában. A Barcelona középpályásának, Frenkie De Jongnak két ígéretes lövése is volt az utolsó negyedórában, de az egyiket a bosnyák kapus, a másikat a blokkoló védők tisztázták bravúrral. A 92. percben Ryan Babel lőhetett volna gólt, ám a lábában maradt a holland győzelem, 0-0-lal ért véget a mérkőzés.

Horvátország Nikola Vlašić és Andrej Kramarić góljával megérdemelt, 2-1-es győzelmet aratott hazai pályán Svédország ellen, amelynek Marcus Berg találatán kívül nem volt igazán veszélyes helyzete.

A B ligában két olyan csapat találkozott a Norvégia–Románia meccsen, amely néhány napja veszített az Európa-bajnoki pótselejtezőn Szerbia, illetve Izland ellen. A norvégok vigasztalódtak vasárnap: négy góllal terhelték meg Románia kapuját. A meccs hőse a Dortmund húszéves csatára, Erling Håland volt, aki az első mesterhármasát érte el a válogatottban.

Nemzetek Ligája, 3. forduló, eredmények, vasárnap:

A liga:

Anglia–Belgium 2-1

Bosznia-Hercegovina–Hollandia 0-0

Horvátország–Svédország 2-1

B liga:

Írország–Wales 0-0

Finnország–Bulgária 2-0

Norvégia–Románia 4-0

C liga:

Kazahsztán–Albánia 0-0

Észtország–Észak-Macedónia 3-3

Litvánia–Fehéroroszország 2-2

Örményország–Grúzia 2-2

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.