Rövid időn belül kétszer is elszomorítaná a magyarokat a szerb zseni

Sokoldalú világklasszis a Győrrel Bajnokok Ligáját nyert Andrea Lekić. A szerb irányító még mindig lábadozik Achilles-inának a sérülése után, így csak a pálya széléről tudja segíteni klub- és a válogatott csapattársait a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján és a jövő heti olimpiai selejtezőtornán.

Szilágyi
2021. 03. 12. 7:15
Lekic, Andrea; Hansen, Anne Mette;
Andrea Lekić a pályán kívül segít a magyarok ellen Fotó: Krizsán Csaba Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Danyi Gábor még másodedző korában literszámra itta vele a kávét Győrben, Szkopjéban és Ljubljanában az ő nevét viselő szurkolói csoportok alakultak, nyolc éve kézilabda-akadémiát alapított Belgrádban, nem mellékesen a pályafutása alatt szerzett diplomát turizmus és vendéglátás, majd testnevelés szakon, és menet közben megtanult felsőfokon angolul.

Andrea Lekić, a 2013-ban a világ legjobb kézilabdázójának választott szerb irányító egy héten belül kétszer is találkozhat a magyarokkal. Szombaton klubja, a montenegrói ŽRK Budućnost Podgorica a Ferencvárossal játszik Budapesten a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében visszavágó mérkőzést, jövő pénteken pedig a szerb válogatott tagjaként tér vissza Győrbe, a háromnapos olimpiai selejtező helyszínére. Lekić még mindig csak gyógyulgat a tavaly decemberi Európa-bajnokságon elszenvedett Achilles-ín-szakadása után, de olyan hévvel beszél, mintha ő, a korábbi győri BL-győztes is tevékeny részese lenne a meccseknek. – Hiszen az is vagyok! A Budućnosttal nem lehet baj. A hazai meccsen a védekezésünk rendben volt, a visszavágó előtt optimista vagyok. Szerintem továbbjutunk, megőrizzük az első meccsen kiharcolt háromgólos előnyt – mondta lapunknak a montenegróiak szerb klasszisa.

Lekić bombáitól nem kell rettegniük a magyaroknak
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Lekić lelkesedése többszörösen összetett mondatokkal átszőtt monológban öltött testet, amikor a jövő heti olimpiai selejtezőtorna került szóba.

– Egyetértek a sérülésből felépült beállónkkal, Dragana Cvijićcsel: életem és pályafutásom meghatározó élményeként raktároznám el magamban a tokiói olimpiát. Minket, szerbeket ilyen fontos téthelyzetben mindig fűt a hazaszeretet. Remélem, valóra válik az álmom, és képviselhetem a hazámat az olimpián. Harminchárom éves vagyok, nekem az idei az utolsó esélyem. S hogy miért vagyok ott a keretben? Egyrészt azért, mert ízig-vérig szerb vagyok, nem akarom, hogy esetleg rajtam múljon, másrészt pedig a kapitány számít a tanácsaimra. Remélem, nem a játékvezetők játsszák a főszerepet, mint az egyik budapesti BL-döntőn, amit a Vardarral játszottunk a Győr ellen – fogalmazott Lekić.

A szerb irányító jól ismeri az olimpiai selejtező helyszínét, Győrt: 2011 és 2013 között tagja volt a klub történeté­ben először Bajnokok Ligája-győztes ETO-nak.

Majd engedett az orosz milliárdos, Szergej Szamszonyenko vezette Vardar Szkopje csábításának, és Macedóniába igazolt. Danyi Gábor tíz éve még a Győr másodedzőjeként dolgozott, és rengeteget beszélgetett a szerb irányítóval. – Literszámra ittuk a kávékat, ezt soha nem felejtem el. Lekić nehezen dolgozta fel, hogy nem ő a csapat egyetlen ékköve, Győrben több sztár is van az öltözőben. Tudomásul vette, hogy az akkori vezetőedző, Ambros Martín jobbkezes jobbátlövőként számított rá. Eligazolt, de megmaradt köztünk a jó kapcsolat – jellemezte korábbi játékosát a ma már a válogatott edzőjeként is dolgozó Danyi.

Lekić azóta a balkáni útvonalon mozog: Szkopjéból Bukarestbe, onnan Pod­goricába igazolt, a következő szezont Ljubljanában kezdi. De akkor lenne igazán boldog, ha az olimpia után tudna csatlakozni az új klubjához. Ehhez a magyar, az orosz és a kazah trióból kettőt kellene megelőznie a szerb válogatottnak. Jugoszlávia szétesése óta nem szerepelt Szerbia az olimpia női kézilabdatornáján. Lekić ki van szolgáltatva a csapattársainak, nem a saját kezében van a sorsa.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.