A Salzburg már a 6. percben emberhátrányba került, André Ramalho utolsó emberként szabálytalankodott, villant a piros lap, s a vendégek a 33. percben a vezetést is megszerezték. A Salzburgot azonban ez sem törte meg, két perc múlva már 1-1 volt az állás, és 11-esből Szoboszlai Dominik egyenlített. Honfitársunk 2018. májusi debütálása óta mind a négy 11-esét berúgta a Salzburgban. Csapata még az első félidőben megszerezte a vezetést is, szünet után pedig még két salzburgi gól következett, így lett 4-1 a vége. A 19 éves magyar válogatott középpályást a 64. percben lecserélték – ekkor már kialakult a végeredmény –, Jesse Marsch vezetőedző bizonyára már a csapat jövő heti Bajnokok Ligája-meccsére gondolt. Az osztrák élvonalban két mérkőzés után százszázalékos salzburgiak kedden a BL-selejtező playoffjának első mérkőzésén az izraeli Makkabi Tel-Aviv vendégei lesznek.
Szoboszlai Dominik 11-esből talált be a BL-selejtező előtt
Az osztrák labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában a Red Bull Salzburg szinte végig emberhátrányan játszva 4-1-re legyőzte az Altach csapatát, és a házigazdák első találatát Szoboszlai Dominik szerezte 11-esből.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!