Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően

Bragato Giada

Bragato Giada 1999. július 4-én született, olasz apa és magyar anya világ- és Európa-bajnok magyar válogatott kenus. 

 

Bragato Giada

 

Bragato Giada karrierje 

Bragato Giada, magyar válogatott kenus, 1999. július 4-én született, olasz apa és magyar anya gyermekeként. Hároméves koráig Olaszországban élt, ezután került édesanyjával Tiszaújvárosba. . A kajak-kenuval hatodik osztályos korában ismerkedett meg, először kajakozott, de hamarosan kenura váltott. 

A Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület sportolója első komolyabb eredményeit a maratoni távokon érte el, a 15 km-es távon 2015-ben junior EB-t nyert (a nála egy évvel idősebbek között). Az utóbbi években a rövidebb távokra fókuszál, 2021-ben az U23-as VB-n is ott nyert három aranyérmet. 

A felnőtt mezőnyben párosban és négyesben összesen négy világbajnoki bronzérmet mondhat magáénak, a 2022-es, müncheni Európa-bajnokságról pedig egy arany- és egy ezüstéremmel térhetett haza, a kenu kettes 200, illetve 50 méteres versenyeiről, a 2024-es szegedi Eb-n ezüstérmet szerzett 1000 méteren.

Bragato Giada a Szolnokon megrendezett 2025-ös kajak-kenu magyar bajnokság sztárja volt: a Tiszaújvárosi KKSE kenusa összesen hét érmet gyűjtött be, és ezzel az esemény legeredményesebb versenyzőjének járó címet is megszerezte: Aranyérmeit egyesben 500 és 5000 méteren, valamint párosban 200, 500 és 1000 méteren szerezte meg, utóbbi három távon Kisbán Zsófiával, a Lágymányosi Spari Egyesület versenyzőjével alkotott párost. Ezüstérmet 1000 méteres egyesben, bronzot pedig a 500 méteres mix csapatversenyben szerzett.

A Győrben megrendezett maraton kajak-kenu világbajnokság versenyein ugyancsak felállhatott a dobogó tetejére. 

Bragato Giada evezése a szakma szerint dinamikus, erőteljes, ugyanakkor rendkívül technikás. Kiemelkedő állóképessége lehetővé teszi, hogy a táv végén is képes legyen hajrázni, ami döntő fontosságú a szoros befutókon. Edzői gyakran kiemelik alázatát és szorgalmát. 

 

Bragato Giada magánélete 

Bragato Giada magánéletéről nem áll rendelkezésre publikus információ. 

 

Bragato Giada sikerei

Világbajnokság

Koppenhága, 2021, C-2 200 méter: bronzérem  

Dartmouth, 2022, C-2 200 méter: bronzérem 

Dartmouth 2022 C-2 500 méter: bronzérem 

Dartmouth, 2022 C-4 500 méter: bronzérem 

Szamarkand, 2024 C-1 1000 méter: ezüstérem 

Európa Játékok

Kraków-Małopolska, 2023, C-2 500 méter: bronzérem 

Európa-bajnokság

München, 2022, C-2 200 méter: aranyérem 

München, 2022, C-2 500 méter ezüstérem 

Szeged, 2024,  C- 1 500 méter ezüstérem

Maraton világbajnokság 

Győr, 2025, C- 1, 14,4 km: aranyérem


Adatlap

  • Születési idő: 1999. július 4. 
  • Születési hely: San doná di Piáve – Olaszország 
  • Sportág: kajak-kenu  
  • Csillagjegy: rák

 


Bragato Giada


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.