„Hálás vagyok az életemért” – Interjú Kovács Ákossal

A Kossuth-díjas zenész egyre több olyan dalszöveget ír, amiben jelen van Isten, és nagy hangsúlyt kap a szakralitás.

Kovács Ákos a Szent István-bazilikában, a közmédia Jónak lenni jó! című jótékonysági műsorához tartott helyszínbejáráson 2020. november 26-án Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Karantén ide vagy oda, Kovács Ákos most is alkotómunkával tölti a napokat, értelmes feladatokat keres. Ugyanakkor a szerző-előadóművész az elcsendesülésre, a befelé figyelésre több lehetőséget kapott az idei advent alkalmával, mint korábban. Egyszer a versei nyomán a szakrális szerelmi líra egyik utolsó képviselőjének nevezték. A Szabadföld interjúja Kovács Ákossal.

– Miről szól ez az advent 2020-ban, a karantén ideje alatt?

– Az advent mindig a várakozásról szól, de most talán még intenzívebben vágyunk a békére, a megnyugvásra. Decemberben általában a szezonzáró nagykoncertünkre szoktunk készülni, emiatt rendszerint nem is jött össze az elcsendesedés az elmúlt években, hiszen ilyenkor mindent visznek a próbák.

Idén viszont húsz nagyszabású koncertet mondtunk le, köztük önálló fellépéseket, nagy fesztiválokat, és a szokásos de­cemberi Aréna-előadást is el kellett halasztanunk a különleges helyzet miatt. Ebben nehéz meglátni a jót. De ma hajnalban a lányaimmal rorátéra mehettem, amire egy intenzív felkészülési időszakban esélyem se lenne a késő éjszakába nyúló munkák miatt. Tehát az elcsendesülésre, a befelé figyelésre több lehetőséget kaptam az idei advent alkalmával, mint korábban.

– Milyen megoldásokat talált, hogy szakmai szempontból „túlélje” ezt az időszakot?

– Amikor mindenki a megoldást keresi, és sokan végeznek emberfeletti munkát a fertőzöttekkel teli kórházakban, talán nem ildomos arról beszélni, hogy milyen nehéz az előadóművészek helyzete. Munkatársaim egy része valóban komoly gondokkal küzd, őket igyekszem is segíteni, de ebben az időszakban nem a szórakoztatóipar gondjai a fontosak.

Ez az ország működése szempontjából sokadrangú kérdés. Persze nagyon rossz, hogy idén egyetlen koncertet sem adhattunk, nem találkozhattunk a közönséggel, pedig volna kihez szólni bőven, mondandónk is van, de mindez egyelőre zárójelbe került. A hangstúdióban rengeteg olyan munkám akad, ami hosszú időre elfoglaltságot ad, így könnyebb átvészelni a koncertmentes időszakot.

– Egy régi interjúban elhangzott: örülne, ha többet olvashatna a mindennapokban. Mit ad ma az irodalom? Van-e lehetősége leülni, elmélyedni Arany János, Krúdy Gyula köteteiben?

– Az olvasásra huszonévvel ezelőtt se volt elég időm, és ma sincs. Talán azért, mert nehéz megteremteni a koncentrált figyelem feltételeit. Az is igaz, hogy akkor is olvasunk, amikor nem is tudunk róla, például az internet böngészése közben. De hétköznap szépirodalmat olvasni karosszékben vagy egy zenei albumot figyelmesen végighallgatni: ilyesmire sajnos az én életemben nincs mód. Gyerekzsivaj, stúdiómunka, pittyegő internet: ezek mellett nem megy a koncentrált olvasás.

Jobbára az éves családi nyaraláson adatik meg számomra az olvasás öröme, olyankor könyvtárnyi könyvet viszek magammal. A könyvek bűvöletében nőttem fel, és ma is rengeteget kapok az irodalomtól, még úgy is, hogy sokkal ritkábban olvasok, mint szeretnék.

Kovács Ákos a Szent István-bazilikában, a közmédia Jónak lenni jó! című jótékonysági műsorához tartott helyszínbejáráson 2020. november 26-án

– Mi lehet a menekülési lehetőség az elektronikus kütyük világa, a felkínált függőségek elől?

– Nem tudom, mi a jó válasz. Jómagam úgy védekezem, hogy értelmes feladatokat keresek. Most éppen egy jótékonysági műsorhoz készítettem felvételt, mert nem akartam egy régebbi, már meglévő dallal válaszolni a felkérésre. Szövegében, hangulatában az ünnephez illő produkció, egy karácsonyi népdal feldolgozása, a közmédia jótékonysági műsorában látható-hallható majd.

Az ünnepről, az érkező mennyei királyról szól, ahogy várhatóan az egész műsor és az évnek ez az időszaka is. Emellett egy másik feldolgozással is készülök, egy idősebb zenészkollégám munkássága előtt tisztelgő válogatáslemezre, de nemrég a SzerencseSzombat műsorában is játszhattunk három dalt, ez is szép lehetőség volt ebben a koncertínséges időszakban.

– Immár többször is láthattuk fellépni a második gyermekével, Őri-Kovács Annával. Milyen érzés a nagylányát kollégaként is megismerni?

– Nemrég még akkora volt a kezemben, mint egy vekni kenyér, most meg önálló alkotótársként áll mellettem – ez fantasztikus érzés, nagyon büszke vagyok rá. Az irodalomhoz való vonzódása rokon az enyémmel, magyar szakra jár az egyetemen, sok közös témánk van a reggeli kávé mellett. Szerzőként ontja a jobbnál jobb dalokat gyönyörű akkordfűzésekkel, de saját bevallása szerint elsősorban családanya szeretne lenni.

Mind a négy gyerekemre büszke vagyok, de a legtöbbet nyilván Annáról kérdeznek mostanában. Számomra érdekes jelenség, hogy lelkileg és fizikailag is mennyire hasonlít egymáshoz az első és a harmadik: a 22 éves Marci és a 15 esztendős Kata is laza, ráérős alkat, nem aggódnak az akadémiai előmenetel miatt. A 18 éves Anna és a 10 éves Júlia egyaránt izgulós, készülős ember, komoly kötelességtudattal és szép eredményekkel.

– Úgy tűnik, egyre több olyan dalszöveget ír, amiben Isten jelen van, a szakralitás hangsúlyos. Miért?

– Arról írok, ami érdekel. Azt hiszem, ez a téma nem új jelenség nálam, még a bonanzás időkben, kereken 30 évvel ezelőtt jelent meg A Megváltó című dalom. A művészet évszázadokon át nem is szólt másról, mint a szakralitásról: a zene és a képzőművészetek középpontjában Isten állt.

Az emberi probléma évezredek óta változatlan, néhány szóval leírható: születés, szerelem, öröm, veszteség, halál. Értelmesebb korokban erről beszélt az, amit joggal tarthatunk művészetnek.

A teljes interjú ITT olvasható el.