– Melyik születésnapja a legemlékezetesebb?
– A negyvenedik, ami az ötvenedik volt. Vicces a történet! Vettem magamnak egy gyönyörű tortát, negyven gyönyörű gyertyával. Majd a homlokomra csaptam, és azt mondtam magamnak: nem is negyvenéves vagy, hanem ötven. Dehogy, csak negyven, cáfoltam meg magam – de nem, ötven, replikázott a belső hang. De mindegy is, állapítottam meg. Tény, hogy az idő, az megállíthatatlanul megy. Hála isten, hiszen ez az élet rendje.
– Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében?
– Bántani nem bánt, de rengeteg dolgot elszalasztottam. Borzasztó mennyiségű lehetőség haladt el mellettem. Nem kell ezen sírni, inkább rugalmasnak kell lenni. Az utóbbi két év is arra tanít, hogy ne csak B tervünk legyen az A mellé, hanem C és D is. Akkor kell felszállni a vonatra, amikor megáll, és kinyitják az ajtót.
– Mit szeret leginkább önmagában?
– A boldogságra való képességemet: azt, hogy mindennek – a legapróbb dolgoknak is – tiszta szívből tudok örülni. Nem sok kell ahhoz, hogy mosolyra húzódjon a szám.
– Mivel lehet kikergetni a világból?
– A hazugsággal, az átveréssel. Megveszek attól, ha nem mondanak nekem igazat. Nem szeretem, ha megpróbálnak palira venni.
– Kíváncsiságból kivel cserélne életet egyetlen napra?
– Egyetlen, de tényleg csak egyetlen napra belebújnék egy szemérmetlenül gazdag ember bőrébe, hogy megtapasztalhassam, milyen érzés az, ha bármit megvehet az ember.
– Ha egy álomutazást nyerne, mit választana úti célul?
– Én ezt a lehetőséget átadnám a családomnak, éljenek vele ők. Én szívesebben kalandoznék a csodálatos hazai tájakon. Itthon is az eldugott, kevésbé közismert helyszínek felé venném az irányt. Romantikus kis településeket, eldugott kastélyokat fedeznék fel a legszívesebben.
– Mi a legértékesebb értéktelen tárgya?
– A régi spicc-cipőm, amit végzős növendékként kaptam. Sosem felejtem el azt az előadást. Az Operában 1960. június 3-án táncoltam a Hattyúk tavát. Szinte túlvilági gyönyört adott a légies jelenlét a színpadon.
– Mire sajnálja legjobban az időt?
– Arra, amit nem szeretek csinálni. A nemszeretem tevékenységek miatt ugyanis pótcselekvésekbe kezdek, és így aztán tényleg nehezen érek a dolgok végére.
– Mire nem sajnálja a pénzt?
– Mindig kevesebb van, mint amennyi kéne, de amikor van, akkor semmire. Boldoggá tesz, ha van pénzem, mert biztonságot ad, és lehetőséget arra, hogy a szeretteimet is boldoggá tegyem kedves ajándékokkal, apró meglepetésekkel.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítóképen Esztergályos Cecília Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén. Fotó: MTVA / Zih Zsolt
