A mi zsűrink

Téved, aki azt gondolná, hogy Landeszmann György főrabbi emlékezetes nyilatkozatával magára maradt.

Fotó: Katona_Vanda

Téved, aki azt gondolná, hogy Landeszmann György főrabbi 1993-as emlékezetes nyilatkozatával magára maradt. Dehogy. Mit is mondott a vallási vezető abban az interjúban? „Ha felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában, amit ha kivonnánk Magyarországról, akkor nem maradna más, csak a bőgatya és a fütyülős barack.”

Vagyis azt mondta, hogy bunkó és primitív a magyar.

Nagyjából ugyanezt írta minapi cikkében Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője is. A kormányzat konzultációs módszereiről merengő szerző szerint szamárság Orbán Viktornak az az állítása, hogy jogállamisági ügyek megítélésére »a magyarok ugyanúgy képesek, mint bármely más európai nép«. Ütős érve így szól: „Věra Jourová, aki Magyarországot nyilvánosan beteg demokráciának nevezte, ő is arra a megállapításra jutott, hogy az Európai Unió magyar polgárai »nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak«.”

Kovács gondolkodónak Jourová a 0 kilométerkő. Talán a karantén hozta ki a szerzőben lappangó sötétséget.

Hasonlókat írt nemrég a Népszavában Bruck Gábor, az SZDSZ egykori tenyérbemászó kampányfőnöke is, aki szerint Orbán Viktor hívei elszigetelten, bezárva élnek, ráadásul leginkább vidéken, és úgy száz év választja el őket Európától. „A nagy és tanulatlan szavazótábort a lelke mélyén csak az izgatja, ami a kocsmától a templomig terjed”. Nem is értik, mit mondanak a jelen korszerű politikusai, Karigeri, Láriferi és a többi szellemóriás.

Landeszmann főrabbi az interjú megjelenése után nyomban lemondott és emigrált. Vajon Kovácsnak, Brucknak mik a terveik?