Ha már a pulpitusról nem teheti, a sajtó hasábjain keresztül ítélkezik Sándor Zsuzsa nyugalmazott bíró, Iustitia kéretlen szóvivője. Minap a 24.hu-n tette közzé legújabb verdiktjét: „Mi, magyarok különlegesek vagyunk.” Szemezgetek az indoklásból: „Mi, magyarok hagyjuk, hogy egy olyan tiszti főorvosunk legyen, aki ahelyett, hogy szakmájához illően már hónapokkal ezelőtt az asztalra csapott volna, a nyunyókáról meg a kézmosásról tart mélyenszántó előadásokat. […] Mi, magyarok már másodjára engedjük, hogy a kormány kihirdesse a veszélyhelyzetet, miközben mértékadó jogászok már márciusban ezerszer elmondták, hogy erre jogilag sem indok, sem szükség nincsen. A napokban az Eötvös Károly Intézet ismét felhívta erre a figyelmet.” (A „mértékadó jogászok” alighanem a szerzőt takarja, az Eötvös Károly Intézet meg annak frontemberét, Majtényi Lászlót, Demszky egykori maoista harcostársát.)
Azért is különleges a magyar, folytatja Zsuzsa asszony, mert a parlamentje olyan rezsim kezébe adott ismét szinte korlátlan hatalmat, amely tavasszal már megmutatta, nem riad vissza a legdurvább jogkorlátozó lépésektől sem. (Csupán három nagyszerű ember akadt – Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs –, aki nem kívánt teljhatalmat adni a kormányfőnek.)
Én meg azt hiszem, mi, magyarok azért vagyunk különlegesek, mert elmulasztottuk a történelem szemétdombjára zavarni az elmúlt rendszer leszerepelt figuráit, ahelyett, hogy hallgattunk volna a költőre: „Kaszálhatd a fűt világvégeig, / Holnap kinő az, ha ma lenyesik. / Tördelheted le a fa lombjait, / Idő jártával újra kivirít.”
