Interjút készített a minap Cseh Katalinnal az Euractiv.com. Csupán szemezgetek az elhangzott épületes marhaságokból. „Annak ellenére, hogy a propaganda és az oligarchikus rendszer megpróbálja megölni a vita szabadságát és az eltérő hangokat, hangosak leszünk” – tájékoztatta a portált a momentumos asszonyka. (Bár én azt hiszem, épp az lesz a vesztük, ha több emberhez jut el a hangjuk.) Arról is beszélt, hogy az Orbán-kormány Ukrajna-politikája nem a magyar nép álláspontját tükrözi – ami annak fényében érdekes, hogy a Fidesz–KDNP tavasszal szerezte negyedik kétharmados győzelmét, zsinórban. Hogy ez nem a magyar nép álláspontját tükrözné? Kerülje a tűző napot, Katalin! Klaviatúra elé ültek a Cseh-bejegyzés olvasói is. Mivel zömük a szülőket is szóba hozta, csupán egyet idézek: „Kegyednek megvan a magához való esze, de az édeskevés.”
Az uniós delnő korábban ultimátummal állt elő az Európai Bizottságnak címezve: „Világosan fogalmaztunk és időben jeleztük: ha a bizottság nem alkalmazza a jogállamisági mechanizmust, pert indítunk a testület ellen, amiért vonakodnak forrásmegvonást alkalmazni Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.” (A harcos asszonykát olykor saját közösségi oldalán is hazaárulónak minősítik. Nem semmi.) Máskor arról tájékoztatott a komisszár asszony, hogy pártja hatalomra kerülése után azonnal bevezeti majd az eurót, ugyanis az Orbán-kormány káros gazdaságpolitikája miatt ez az egyetlen esélye maradt a vesztébe rohanó országnak.
Hősnőnk mindössze családja milliárdos mutyijáról nem beszél. Pedig azt kajálnák az olvasók.
További Tollhegyen híreink
Borítókép: Cseh Katalin többször is kiposztolta ugyanazt az utóbbi napokban közösségi oldalára (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A kispadon
Mert a megfáradt embernek kell a merengés.

Ő a Tisza alelnökének példaképe - van kérdés?
Lajosunk jó múltkor azt magyarázta, hogy a mai helyzetben sincs más választás, mint a kíméletlen megszorítás.

Csak lábra célzott
A kis Ferkó a Markó utcai elemiben kezdte tanulmányait, padtársa a későbbi olimpiai úszóbajnok volt.

A dühöngőkkel érzek
A mai „diktatúrában” következmények nélkül lehet kötéllel, lámpavassal fenyegetőzni.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
A kispadon
Mert a megfáradt embernek kell a merengés.

Ő a Tisza alelnökének példaképe - van kérdés?
Lajosunk jó múltkor azt magyarázta, hogy a mai helyzetben sincs más választás, mint a kíméletlen megszorítás.

Csak lábra célzott
A kis Ferkó a Markó utcai elemiben kezdte tanulmányait, padtársa a későbbi olimpiai úszóbajnok volt.

A dühöngőkkel érzek
A mai „diktatúrában” következmények nélkül lehet kötéllel, lámpavassal fenyegetőzni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk