Ki ne ismerné a Momentum fáradhatatlan terepmunkását, Hajnal Miklóst, aki önelégült vigyorral szokott tudósítani pártjának kétségbeejtő akcióiról? (Különösen a sötétséget tudja jól visszaadni.) Először akkor láttam, amikor pár éve arisztokratikus gőggel bevonult az akkori Echo TV stúdiójába. Már az első percben át akarta venni a műsorvezető szerepét; önálló estjébe kezdett, lehazugozta a csatornát, majd távozott. Más alkalommal az általa vezette rohambrigád az éj leple alatt akarta beönteni a korábban összelopkodott konzultációs íveket Rogán Antal kertjébe, ám tévedésből a szomszéd kertjébe ürítették a batyukat. Rajtuk röhögött a publikum. Néhány éve, amikor a Hír TV egyik műsorában a szellemi sérültek eleganciájával közölte: „Magam is közgazdász vagyok”, hamar kiderült, mindösszesen az érettségiig jutott. Lebukása után mártírt alakított: „Oxfordban tanultam filozófiát, politikát és közgazdaságtant, de a NOlimpia-kampány miatt hazaköltöztem” – írta Facebook-memoárjában. (Mintha az idegenben szolgáló magyar bakát hallanánk, akit megérintett Kossuth Lajos toborzó szózata: hí’ a haza! Karnyújtásnyira a diplomától az ifjú Miklós is otthagyott csapot-papot, s robogott haza… Szem nem maradt szárazon. A röhögéstől.)