Meglepő kijelentéseket tett az ATV választási műsorában tegnap este Hajnal Miklós. A Momentum országgyűlési képviselője szerint kötelességük megígérni, hogy amennyiben újra kijutnak Brüsszelbe, úgy a jövőben európai gyermekvédelmi rendszer fog kiépülni. Hajnal Miklós szerint a momentumos EP-képviselők, Donáth Anna és Cseh Katalin egy csomó olyan dolgot tett az elmúlt öt évben, amiről azt gondolták volna korábban, hogy nem valósítható meg.
– Szerintem korábban senki nem gondolta azt, hogy Magyarországgal szemben indulhat jogállamisági, kötelezettségszegési eljárás – hozakodott elő a farbával a momentumos politikus. Majd mikor a műsorvezető jelezte, hogy rengeteg ilyen eljárás indult korábban is hazánk ellen, Hajnal kibökte, hogy ő igaziból arra gondolt, hogy az eddigieknek nem volt következményük, most viszont másfél évre be tudták fagyasztani az uniós forrásokat.
Hajnal Miklós ezt egyébként nem gondolja hazaárulásnak, úgy vélekedik, hogy ezt inkább a Fidesz szavazói hiszik így, és Deustch Tamás, a párt EP-listavezetője szokta mondogatni.
Hogy milyen más eredményeket értek még el a Momentum brüsszeli politikusai, arról a műsorban már nem esett szó, viszont azóta kiderült, hogy Magyarországot nem sikerült kivéreztetniük, ezek szerint viszont a következő ötéves ciklusban is megpróbálkoznak ezzel (már ha kijutnak).