(Révkomáromi emlék, 2019. június 4.) Az útravalót a református templom lelkész asszonyától kapjuk az istentiszteleten. „Embertársad mezsgyekövét, amelyet az ősök raktak le, ne told odébb örökrészed határánál, azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked tulajdonul” – ezt mondja a Szentírás a határkőről. Sok százan énekeljük a Himnuszt az elcsatolt város öreg templomában: „Megbűnhődte már e nép…”
A kegyhellyel szemközti árnyas park közepén hatalmas faragott emlékmű áll. Közepe egy csodaszép életfa, amelynek virágát leszakította a történelem vihara.
Négy alak fogja közre a fát, négy égtáj felé élő nemzettársaink, akiket az életfa éltet, de most összeszorítja őket a Trianon-bilincs.
Az a bilincs, mely helyenként már repedezik. A talapzat mellett jókora kövek. (A szervezők kérték, aki teheti, hozzon magával egy-egy követ a talapzathoz onnan, ahonnan érkezett vagy ahol született. „Mert a kő marad, a kő marad…”)
Schmidt Róbert 2010 Trianon-napján felavatott művének emberalakjaira egy Reményik Sándor-verset vésett az alkotó:
Gyűrűt készíttetek… – Egy gyűrűt készíttetek, feketét, / Acélból, – dísztelent, keményet, / És a dátumot belevésetem, / Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget, / S jusson eszembe, hogy az életem / Egy kockára tettem föl mindenestől! / Június 4. 1920.: / Én megállok e sírkő-dátumon. / Én nem megyek egy lépést se tovább.
Aki el akarja olvasni a költeményt, körbe kell járnia a szobrot. És mire a vers végére ér, épp ahhoz a ponthoz érkezik, ahonnan feltekintve látja: a templomtorony tetején magasló „kehely" szembekerült az életfa megsebzett bimbójával.
Trianon összeköt – utolsó közös emléke a nemzetnek.
