Az alkoholtilalmak sosem voltak népszerűek, a húszas évek Amerikájában valóságos polgárháborúvá fajult a bevezetése. Az 1920. január 16-án életbe léptetett törvény szinte azonnal útjára indította a csempészkereskedelmet, megjelent a maffia, a közbiztonság látványosan zuhant. Az illegális szeszfőzdék száma megnőtt, s persze kiskapuk nyíltak (a vallási vezetők rendelhettek bort, az orvosok felírhattak alkoholt a végstádiumú betegeknek stb.). Tizenhárom évvel később, 1933. március 22-én Franklin D. Roosevelt elnök kénytelen volt feloldani a rendeletet. Az egyetlen „eredmény”: létrejött az USA gengszterhálózata. (Évtizedekkel később hasonló sorsra jutott Gorbacsov vodkastopja és Kádár délelőtti szesztilalma is.)
A szakemberek szerint a civilizált világnak nincs alkoholstratégiája. (A piásoknak van: irány a kocsma!)
Kis színes. Sűrűn szóba kerül, helyes-e, hogy az Országház büféjében alkoholt is felszolgálnak. Ha a munkahelyen tiltják, miért kivétel a Parlament? Egyik-másik képviselő benti felszólalása afféle pohárköszöntőre emlékeztet. (Főleg, ha „feles” törvény kapcsán emelkednek szólásra.) A téma kapcsán (alkohol, gengszterek) a piros fejű exkormányfőt se kerüljük meg! A rafinált Gyurcsány pontosan tudja, hogy a magyar néplélek valahol a szíve legmélyén a magáénak érzi az italos embert. Még a tréfás mondás is úgy szól: akkor szép a magyar, ha részeg. Egyesek szerint Láriferi – aki egyébként borásznak tanult (a diplomamunkáját is ebből koppintotta) – valójában egy ügyesen fölépített stratégiai alkoholista. Igazából nem is szereti a szeszt, csupán politikai haszonlesésből szokott berúgni.
