– Azért vagyok itt, hogy jobb élete legyen a hazának – kezdte beszédét Gyurcsány Ferenc a DK 15. kongresszusán. Negyvenperces monológjában bejelentkezett Magyar Péternél koalíciós partnerének, közölte, ki kell kényszeríteni az előre hozott választásokat, március 15-ére pedig közös ellenzéki felvonulást hirdetett. A beszéd előtt vetített kisfilmben úgy mutatták be a vezért, mint aki világéletében csak adott a közösségnek, az embereket képviselte, a korrupciónak pedig gátat vetett.
– Aki hozzányúl a közöshöz, annak nincsen maradása közöttünk – magyarázta. És nem szakadt le az épület tetőszerkezete. 
(Láriferi testbeszéde egészen frenetikus: hatásszünetekkel szabdalt szózatát félfordulatok, kaszáló és harántmozdulatok, indulatos karlendítések kísérik. Ismerősöm mondja, ha borús a kedve, csak elővesz egy Gyurcsány-videót, lecsavarja a hangot, s nyomban jó kedve kerekedik. A hangjától megfosztott szónok már önmagában is mulatságos; legjobban azok hadonásznak, akiknek nincs igazuk. Minél nagyobb marhaságról győzködik az embert, annál inkább.)  
– Nekünk bajunk nemcsak Orbánnal van – szavalta Láriferi –, hanem mindazokkal, akik a szövetségeseivé váltak, akik tobzódnak abban, hogy magyarok sokaságát alárendelt, kiszolgáltatott helyzetben tartják. Nekik végük van. Már csak egy kérdés van: nekünk is végünk lesz-e velük együtt. – (Elnök úr korábban is vizionált már hasonlókat elbukó fideszesekről: – Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ. – Igaz, ez szembement azzal a kijelentésével, miszerint ő a szeretet nyelvén kíván politizálni.)
Nem mondtam még: újra Gyurcsány lett az elnök.