Bár nem kapott piros betűt a naptárban, azért ünnepnap a mai. Négy évtizednyi kommunista ámokfutás után, 1990. március 25-én ezen a napon tartották Magyarországon az ismét szabad országgyűlési választások első fordulóját. Sokan ma is innen számolják a visszaszerzett szabadságot.

Eufóriában vártuk a nagy napot, pedig még bent voltak az oroszok, tagjai voltunk a Varsói Szerződésnek, a KGST-nek – de ez akkor már senkit sem érdekelt. Majd kimennek, majd kilépünk… Egyetlen lelkes csapat volt az ország, teli várakozással, nyitott szívvel, első szándékkal. Végre a mi választottjaink mehetnek majd be az ország házába! A legtöbb szavazatot két forduló után a Magyar Demokrata Fórum kapta, amely aztán az FKGP és a KDNP bevonásával koalíciós kormányt alakított.

Alapos szellőztetésre szorult az Országház plenáris ülésterme – bár hamar kiderült, ráfért volna egy még alaposabb. A nagy nap romantikája gyorsan elillant, hamar értelmezhetővé lett Antall József kesernyés kifakadása: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Bizony. 1994 tavaszán nagy fölénnyel és még nagyobb arroganciával visszatért a múlt, a hitvány világ. Liberális köntösben történt a visszarendeződés. Szocialistává kozmetikázott kommunisták és álnok szabaddemokraták vették át a gyeplőt. Igaza lett Csurka Istvánnak, aki már a legelején magasba emelte a mutatóujját: Vigyázz, magyar! Ezek nem adták fel! Ha nem leszünk eszünknél, a kaméleonok újra elveszik a hazát. De hát törődtünk is ezzel mi, megrészegült szegény ördögök akkor, harmincöt éve, a visszakapott szabadság csodareggelén…