idezojelek

Pakol-e már Orbán?

Hogy az „Orbán-pakolós” írást eleve humoreszknek szánta-e a szerző, vagy csak a cikknek helyt adó Népszava húzott csörgősipkát a gyanútlan Iván bácsi fejére, nem tudni.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nagy érdeklődéssel és leküzdhetetlen gyanakvással” várja a magyar választásokat Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke, aki nehezen tudja elképzelni, hogy veresége után „Orbán Viktor egyszerűen összepakolja a holmiját és hazamegy a már annyira megszokott, természetes otthonának tekintett miniszterelnöki hivatalából, a várbeli egykori karmelita kolostorból”. Ismeretes, a kilencvenhatodik esztendejében járó Iván bácsi a messzi Amerikában él, ahová eszerint csupán a 21 Kutatóközpont adatai juthattak el, amely 16 százalékos Tisza-vezetésről értesíti őt. Mit írt volna szegény, ha a megvadult Hann Endre Medián cégének 23 százalékos „előrejelzése” is a tudomására jut?

(Emberünk tavaly a bevándorlók által szilánkosra aprított nyugat-európai peremkerületekről írt A bevándorlás lehetőség is címmel; e vidékekre még a rohamrendőrség elit alakulatai is csupán páncélozott járművekkel mernek ellátogatni. A nagyvárosok szerecsenpopulációjára rácsodálkozó szerző beszámolójából megtudhattuk, „a képzett és magasan képzett bevándorlók maguk igyekeznek a nyelvet, szokásokat, helyi kultúrát minél előbb elsajátítani, számukra ez könnyebben is megy. Hamarabb kötnek új kapcsolatokat, barátságokat a helyi lakossággal”.)

Hogy az „Orbán-pakolós” írást eleve humoreszknek szánta-e a szerző, vagy csak a cikknek helyt adó Népszava húzott csörgősipkát a gyanútlan Iván bácsi fejére, nem tudni. Utóbbi nem lenne szép a bolsevik gyökerű laptól, elvégre Berend T. Iván – amíg 1990-ben át nem települt az Egyesült Államokba – mégiscsak az MSZMP KB oszlopos tagjaként hirdette a kommunizmus nagyszerűségét. Egy brancs.

 

               
       
       
       

            További játékainkhoz kattintson ide!        

   

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.