Lejárt a jegyük

A mozgalmi zuhanyhíradó szerint nem elképzelhetetlen, hogy szocialisták (6,62 százalék, egy EP-mandátum) hamarosan felvételüket kérik Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójába.

2019. 05. 31. 5:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mozgalmi zuhanyhíradó szerint nem elképzelhetetlen, hogy a múlt vasárnapi választáson a kismaccsig sem jutó szocialisták (6,62 százalék, egy EP-mandátum) hamarosan felvételüket kérik Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójába.

Az MSZP a tőlük elpártolt Láriferi csapatába… Hűha!

Állítólag már a szombati választmányi ülésen előállnak az ötlettel – persze nem az elnökségi tagok (ők kavarnának tovább rendületlenül), hanem a kesergő második vonal, valamint a korábban elfekvőbe küldött agg revansisták. Erre enged következtetni Lendvai Ildikó hétfői jajveszékelése az ATV-ben, aki azzal állt elő, hogy az egész ellenzéki struktúrát úgy ahogy van, újra kellene gondolni. Ugyanő a minap egy lánglelkű újságcikkel is előállt; idézek a Hvg.hu-n megjelent sikolyból: „Drámai pillanathoz érkeztünk. […] Az ellenzéki közvélemény éppen most ítéli meg, szüksége van-e ránk. Ezen sírdogálhatnék magamban is, de többről, az egész ellenzékről, így az országról van szó.”

Sietek megnyugtatni Ildikó asszonyt: sírdogálása elszigetelt eset, országos méretekben nem igazán észlelhető. Sőt, itt a terepen inkább egyfajta felszabadult sóhaj kíséri az MSZP hattyúdaláról érkező híreket. Még balos politológusoktól is azt hallani, hogy az egyre töpörödő, dacoskodó pártnak se jó vezetőik, se jó ideológiája nincs, a szellemi kapacitásukról már ne is beszélve. Kiváló példa erre a felekezet háza táján uralkodó zűrzavar is: hol a vendégül hívott Timmermans nevettetővel hejehujázik a kollektíva, hol meg – lám! – Ildikó asszonyon keresztül próbálják megríkatni a választót.

Lassan mondom, hogy utóbbi is megértse: az MSZP-nek lejárt a jegye. Tovarisi, konyec.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.