Bár nem piros betűs, de a mai nap is ünnep – ha nem is mindenki tartja. 1990-ben ezen a napon, május 2-án tartotta alakuló ülését az első szabadon választott többpárti Országgyűlés. Hivatalosan innen számoljuk a visszaszerzett szabadságot. (Akkor már jó ideje nem volt őszinte az MSZMP-ből MSZP-vé roggyant állampárt szimpatizánsainak mosolya – annál lelkesebben várta a nagy napot az ország zöme.)
Szűrös Mátyás, a köztársaság ideiglenes elnöke nyitotta meg az alakuló ülést. Az újdonsült képviselők elénekelték a Himnuszt, meghallgatták Petőfi Sándor A nemzetgyűléshez című versét, majd azonmód munkához láttak. Az első törvényben megörökítették az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét, és nemzeti ünneppé tették október huszonharmadikát. Mint a mesében…
El nem tudtuk volna képzelni azon a mámoros kora májusi napon a következő, rögös éveket. Hogy négy esztendővel később nagy fölénnyel és még nagyobb arroganciával visszatér majd a gyűlölt, gyalázatos világ; a szocialistává festett kommunisták keblükre ölelik a kezdetben magukat még antibolseviknak hazudó szabad demokratákat. Mint a politológus írja: „Valójában csak annyi történt, hogy a nyílt pártállami erőszak világának lebontása után elkezdődött a posztkommunizmus korszaka, a féligazságok, az elkenések, az elfedések és a torzítások küzdelmes évei.”
Talán hallgatni kellett volna a költőre: „Kaszálhatd a fűt világvégeig, / Holnap kinő az, ha ma lenyesik. / Tördelheted le a fa lombjait, / Idő jártával ujra kivirít”.
Bizony, hogy kinőtt, kivirított. Gyökérmaradványaiba ma is bele-belebotlunk.
Borítókép: Parlament, az Országgyűlés ülése. A felvétel 1990. május 22-én készült, az Antall-kormány kormányprogramjának kihirdetése után (Fotó: Fortepan)
