
"Úgy gondoljuk, hogy ez valószínűleg a nagyon gyors forgásának és a finomszemcsés por felszíni hiányának a kombinációjára vezethető vissza. Több adatra lesz szükségünk, hogy biztosan kinyilatkoztathassuk ezt, de mégis úgy tűnik, mindez összhangban áll egy olyan felülettel, amelyet ökölnyi vagy annál nagyobb sziklák uralnak. És természetesen a fő célunk a 2024 YR4 méretének meghatározása volt, ami becsléseink szerint körülbelül 60 méter átmérőjű"-hangoztatják a JWST kutatási projekt szakértői.
De mi fog történni, amikor egy ekkora űrszikla becsapódik a Holdba?
Nos, a NASA szaktudósai szerint nem lesz túl komoly a hatása, mert csak egy kisebb krátert fog ütni a Hold felszínén, semmi esetre sem akkorát, mint amilyen a legnagyobb ismert holdi becsapódási képződmény, a Hold déli sarkán található Aitken-medence.
Ha megtörténik, jól fog látszani a Földről nézve is
Ha bekövetkezik, a becsapódás viszont elég erős lesz ahhoz, hogy már egy kisebb távcső segítségével is jól észlelhető fényes fellobbanásként és az azt követő porfelhőként legyen látható a Hold felszínén. A 2024 YR4-hez képest mérhetetlenül kisebb, mindössze 390 kilogrammos tömegű Luna-2 szovjet űrszonda - az első ember alkotta eszköz ami elérte a Hold felszínét-, 1959. szeptember 13-án a Hold felénk forduló oldalán fekvő Mare Imbrium (Esők tengere) nevű holdi síkság területén, az Arkhimédész -kráter közelében csapódott a Holdba.

Már e kis űreszköz becsapódása is akkora porfelhőt keltett, hogy azt az MTA svábhegyi Csillagvizsgáló Intézetében, illetve a bajai obszervatóriumban is vizuális megfigyeléssel detektálták. Ehhez képest a 60 méter átmérőjű aszteroida 2032 karácsonyára prognosztizált potenciális becsapódási eseménye sokkal látványosabb, a szabad szemes észlelés határán álló felvillanást fog okozni.
A 2024 YR4 aszteroida Holdba csapódási valószínűsége:
- a NASA legfrissebb pályaadat számításai szerint a duplájára nőtt,
- a becsapódási esemény legvalószínűbb dátuma 2032. karácsonya,
- ha megtörténik a becsapódás az a Földről is látható lesz.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!