Zöldek, színesek, tarkák – a negyedik oldalon

Magyarországon, hasonlóan Európa gazdaságilag fejlettebb országaihoz, az emberek jelentős része odafigyel a környezetét érintő kérdésekre, érzékenyen reagál a környezetszennyezésre és támogatja az az ellen harcolókat. A modern zöldpártok ma Európa-szerte összekapcsolják a környezetvédelmet a mezőgazdasággal. Nálunk ez a tendencia fokozottan is igaz lehet, hisz az agrárágazat a lakosság jelentős részének nyújt, vagy kellene hogy nyújtson megélhetést, így a politikai versenyfutás stratégiai tényezőjének számít. Európában viszont már sok helyen ezen is túlléptek, a politikai szervezetek, mint modern „cath-all pártok”, megpróbálnak a társadalom minden rétegének problémájára megoldást kínálni. Ilyen sikertörténet volt például a németországi zöldek átalakulása. A téma kibővítésére a túlélés szempontjából is szükség volt, hisz a klasszikus kereszténydemokrata, a szociáldemokrata vagy máshol a konzervatív és liberális pártok a ’80-as ’90-es évekre előkelő helyre emelték programjukban a környezetvédelmi kérdéseket, így megkérdőjelezték a zöldek speciális létjogosultságát. A zöldek tehát a bennmaradási kényszer nyomása alatt alakultak át rétegpártból érdekgyűjtő néppártokká.
Nálunk, a politikai rendszer és kultúra sajátos fejlődése miatt ez is másként alakult. Van-e a magyar politikai rendszer skáláján helye a zöldmozgalmaknak? Be tud-e önállóan jutni egy zöldpárt a parlamentbe? A nyári uborkaszezon egyik sajátos termése volt, hogy a „felszalagozott agrárszakemberek” rátaláltak a zöldpárt legújabb formációjára, a Zöld Demokratákra. A Zöld Szalag Mozgalom és a zöldpárt zászlót bontott Zöld Szalag Magyarország (ZÖM) néven, amely választási pártként a parlamenti küszöböt célozza meg. Az újonnan létrejövő párt két vezetőjének neve ismerősen csenghet sokak számára. Nagy Tamás, aki az egykori Agrárszövetséget vezette, ma pedig az érdekképviselet területén végzi munkáját, úgy gondolhatta, itt az idő, hogy újra bekerüljön a törvényhozás intézményébe. A parlamenti légkör már ismerős lehet számára, hiszen a baloldal segítségével már 1993-ban egy időszakos választás után beülhetett a képviselők közé. Volt tsz-elnökként a rendszerváltás óta a termelőszövetkezetek fennmaradása, majd újrateremtése mellett szállt síkra.
A fúzió másik levezénylője az a Droppa György, aki 2000 nyaráig a Zöld Alternatíva nevű, NATO-ellenes felhangoktól sem mentes pártot vezette, és aki már 1994-ben együttműködött Nagy Tamással és az Agrárszövetséggel. A felállt alakzatnak tehát már a múltban is vannak gyökerei. Nagy Tamás mellett az új párt egyik felének, a Zöld Szalag Mozgalomnak két másik meghatározó vezetője Kupa Mihály és Raskó György sem számít „zöldfülűnek” a magyar politikai életben. Kupa, aki pénzügyminiszterként is regnált a rendszerváltás óta, ma független képviselőként ül a parlamentben. Raskóról talán érdemes megemlíteni, hogy az MDNP alelnökségét látja el.
Az így létrehozott választási együttműködést hamar megkeresték más, hasonlóan az oldalvonalra sodródott politikusok és azok szerveződései. Így került a képbe a Harmadik Oldal Magyarországért (HOM) is. A HOM egyes képviselőiről szólva nehéz észrevenni az agrárágazatért és a környezetvédelemért érzett felelősséget. A cél valószínűleg inkább a parlamenti karrier lehet. Így van ez például Helmeczy László esetében, akit azért zártak ki a Fideszből, mert megszegve a pártfegyelmet, MSZP-támogatással szerzett előnyt a megyei közgyűlés elnöki tisztjéért folytatott küzdelemben fideszes kollégáival szemben. Vagy Magyar György, aki a Köztársaság Párttal már sikeresen szerepelt a választásokon, ahol úgy egy százalék környékén „futott be”. De folytatva a sort, hasonló meggondolásokat fedezhetünk fel Gyenesei István esetében is. A volt tanácselnök ma Somogy megye közgyűlésének elnöke, de volt Németh Miklós és Göncz Árpád tanácsadója is. Most itt az alkalom, hogy egy őt elfogadó tömörülés színeiben bejusson a parlamentbe.
Az MNDP helyzete speciális, hisz függ egy rajta kívüli folyamattól. Miután a Fidesz és az MDF együtt indul neki a választásoknak, az MDNP-nek máshol kell keresnie a szövetségeseket. Pusztai Erzsébet ebből kiindulva már tavasszal felvette a kapcsolatot a HOM vezetőivel. Sose lehet tudni... A program még hiányzik, bár az is kérdéses, hogy mi lesz benne, ha elkészül. Vajon egymástól ilyen távolról érkezett politikusok, „szakértők” képesek-e egy közös politikai cselekvési program megírására? Vajon egy NATO-ellenes aktivista, egy pénzügyi szakember, egy tsz-párti politikus, egy volt tanácselnök és sok-sok színes, más pártokból kizárt egyéniség milyen közös eszmerendszer szerint gondolkodik majd? Vajon speciálisan zöldprogram lesz vagy – követve a fejlettebb politikai kultúrákat – egy „zöldhangsúlyos” néppárt van születőben? A kérdésre ma még nincs válasz. Annyi bizonyos, hogy míg a parlamenti pártok rendelkeznek olyan gárdával, amely lefedi a speciális kérdéseket, addig nehéz dolga van bárkinek ezen a területen. Amíg a parlamentben és a minisztériumban történik előrelépés, amíg Illés Zoltán elmondja a jó értelemben vett radikális véleményét, addig nehéz lesz „negyedik oldalként” megjelenni. Ez súlyozottan igaz akkor, ha a feltörni kívánók szakértelme enyhén szólva megkérdőjelezhető. Ráadásul a magyar választási rendszer a stabilitásra helyezi a hangsúlyt, mind a jelöltállítás követelményeivel, mind a beépített küszöbökkel, így egy új párt parlamentbe jutásának esélye nagyon kicsi.
Magyarországon egy zöldpártnak nagyon kevés esélye van az önálló indulásra és parlamenti szereplésre. És ha ezt a pártot olyan emberek irányítják és jelenítik meg, akik inkább politikai kalandorok vagy éppen máshol meg nem felelt személyek, akkor kilóg az a bizonyos lóláb. És ez a jövő tavasszal sem lesz másként.

A szerző politológus, a Jobboldali Ifjúsági Közösség tagja