Ezúttal újdonsült kapitalista mezben virítanak, közben egy tál gulyáslevessel meg pálinkával szerencsétlen cigányokat fizetnek le. Megveszik a szavazatukat, meggyalázva a demokratikus választás szentségét, mint tették eszmei jogelődeik annak idején a kék cédulával.
Megtehetik, hiszen ha ügyészségi szemhunyással lehet szocialista szavazatokat adni-venni harmincmillióért egy külföldi befektető érdekeiért, mint azt a Gresco-ügyben Medgyessy Péter egyelőre büntetlenül „meglobbizta”, akkor vajon miért ne lehetne elesett cigányok szavazatát megvenni potom két-háromezer forintért darabonként? A különbség – könnyen belátható – csupán az állampolgári szavazatát baksisért eladó ercsi roma és az V. kerületi szocialista önkormányzati képviselők szavazatát nehéz milliókért áruló Medgyessy Péter árfolyama között mérhető. Az már súlyosabb kérdéseket vet fel, hogy miként működik a jogállam mifelénk, ha ilyen kétes alakok indulhatnak a miniszterelnöki székért folytatott versenyben.
Miközben vidéken pénzért meg egy tál ételért vásárolják meg a szavazatokat, addig az elvtársak úton-útfélen hangoztatják, hogy mennyire félnek. Ők rettegnek, akik a bíróság által is kimondottan jogutódai azoknak a „szocialistáknak”, akik külföldi tankokat kértek segítségül, hogy leverjék a magyar nép szabadságharcát, és hogy örök időkre elvegyék a kedvünket a demokráciától, amit most reszketve féltenek tőlünk. Amikor ezt tették, még nem tüntetési komédia kellékének használták a kötelet, hanem akasztásra.
Az elvtársak alighanem saját sötét múltjuk árnyékától félnek. Meg az árnyékvilágba küldött áldozataik kísértő szellemétől. És nem érdekel itt ma már senkit, hogy hány évesek voltak ők akkor, amikor beléptek a kötélpártba, ők öntudatosak és mindig felkészültek. Jól tudták, hová lépnek be. A „munkás” előtagot pedig csak azért hagyták ki új pártjuk nevéből, mert már régóta nyűg volt nekik e társadalmi réteg képviselete, és zsenánt lett volna ilyen pártnévvel a nemzetközi tőke szolgálatába állni.
Az MSZP – a múltat eltörölni sehogy nem akaró Munkáspárttal és a ma már ugyancsak posztkommunista pártnak számító SZDSZ-szel karöltve – félti a magyar demokráciát a polgári szabadelvűektől.
Kiknek van hát valóban okuk a félelemre? Nekünk volna, papírforma szerint, de hát mi nem félünk. Nem tesszük meg senkinek ezt a szívességet.
És főképp: nem felejtünk. Mindent mi sem tudunk megbocsátani.
Például azt, hogy az ’56-os forradalom után még húsz évvel is listákat készítettek a „szocialista” társadalomra veszélyes egykori felkelőkről, figyelték és zaklatták őket, nehogy újrakezdjék. Erről éppen Medgyessy tudna hitelt érdemlően mesélni, hiszen pont amiatt kellett volna lemondania pénzügyminiszteri posztjáról az átvilágítási törvény értelmében négy évvel ezelőtt, mert hivatalból ügynöki jelentéseket olvasgatott. Neki is tudnia kellett arról, hogy még 1976-ban is kiváló pénzügyi szakembereket vegzáltak, mert részesei voltak az „októberi sajnálatos eseményeknek”.
És csak a megbocsátó jóindulatú kortársaknak meg az iratbedaráló gépeknek köszönheti, hogy ma legfeljebb annyit állíthatunk róla, hogy talán elégedetten olvasgatta az efféle mocskos módszerrel összeállított jelentéseket. Vagy akár élvezettel, mert ha nem így lett volna, akkor a legszebb férfikorában leledző Medgyessy Péter a rendszerváltozás hajnalán is ugyanolyan karakán legény lett volna, ugyanúgy szónokolt volna a demokráciáért, mint ma, amikor a néptől félti-óvja.
Medgyessy, aki – saját állítása szerint – ért a gazdasághoz, azt azért megmagyarázhatta volna legalább a közgazdaság-tudományi egyetem hallgatóinak, ha már odamerészkedett az általa kezdeményezett szellemi párviadalra, hogy mégis miféle gazdaságpolitikai megfontolások vezették azon az elvtársias légkörű, 1989 márciusi moszkvai tárgyaláson, amelyen a fényes tekintetű Grószszal együtt megállapodást kötöttek Gorbacsovval arról, hogy az országaink közti kereskedelmi forgalomban áttérnek a dollárelszámolásra. Mert Medgyessy Péternél kevésbé képzett szakemberek is azt állítják, hogy ez a megállapodás okozta a szovjet piac „összeomlását”, és tett tönkre számos, korábban viszonylag prosperáló állami vállalatot, amelyet azután „spontán” magánosítás útján bagóért meg lehetett szerezniük az elvtársaknak.
Vajon a csehek miért nem tértek át velünk egy időben a Szovjetunióval a rubelelszámolásról a dollárelszámolásra? Csak nem azért, mert nekik hűségesebb szocialista vezéreket adott a Jóisten? Ők ugyanis szem előtt tartották nemzetgazdaságuk érdekeit is.
Ilyen kis történelmi távlatból is megállapítható, hogy a mi posztkommunistaszocialistaszociáldemokratáink nagy testvérnek és a nagytőkének ugyanolyan csapásszámmal nyaltak-nyalnak be.
Medgyessyék voltak azok, akik a saját népük elől utolsó leheletükig titkolni igyekeztek, hány milliárd dollárral adósították el az országot. Emlékezzünk csak vissza 1989. november 12-re: Németh Miklós – akit most is ugyanúgy átdobtak a palánkon elvtársai, mint ahogy négyévente szokták – e napon jelentette be a parlamentben, hogy Magyarország bruttó külföldi adóssága elérte a húszmilliárdot, zöldhasúban számolva, s ha már ilyen szépen összegyűltek a pártállami idők alkonyán az elvtársak, Németh egyúttal közölte azt is, hogy a vezetés addig „hamis adatokat közölt” az adósságállományról.
Hamis adatokat közölt… Sosem hazudtolták meg magukat, hisz megtehették: „csaltak, loptak, hazudtak, minden hullámhosszon, éjjel és nappal” (köszönet az ’56-os szlogent plagizáló Kuncze Gábornak).
Négy éve írjuk, tényfeltárjuk, oknyomozzuk és leleplezzük, mi, a magyar sajtómunka hősei a Schlecht Csaba-féle furmányos köztartozás-mentesítő cégeladási szokásokat. Az utóbbi hónapokban minden egyes fölplankolt Medgyessy-disznóságra egy agyonzsírozott Josip- vagy Ibrahim-kártya a válasz. Mintha e nevek mormolásával leplezni lehetne a hatalomra törés nyilvánvaló szándékát.
Csakhogy Schlecht Csaba nem miniszterelnök-jelöltje a Fidesznek, míg Medgyessy Péter eltökélten ácsingózik a legfőbb bársonyszékre. Vágyja a hatalmat – volt már része benne –, kéjes érzéssel tölti el, ha dönthet az ország büdzséjét évi tízmilliárdoktól megszabadító magánnyugdíjpénztárakról, szereti, ha ő mondhatja ki az utolsó szót, melyik bankot kinek adjuk el bagóért, szeret miniszteri rendeletekkel lobbizni a szeszgyárosokért. És akiknek a hatalomban kedvezett, azok pontosan tudják, mivel tartoznak ennek fejében neki. Felügyelőbizottsági, igazgatósági székkel.
Medgyessy tényleg szakember, s amint ő azt magáról állítja, jó szakember. Ha nem az lenne, hogyan lehetett volna 1987-től ő a pénzügyminiszter, előtte öt évig pénzügyminiszter-helyettes, aki jól elintézte nekünk a nagy külföldi kölcsönöket? Az MSZMP KB oly mértékű megelégedettségére tette a dolgát, hogy 1987-től előbb a Grósz-, majd a Németh-kormányban miniszterelnök-helyettesként vált az egyik legfontosabb állami vezetővé.
Medgyessyéknek, miután becsapták az országot az államadósság tényleges összegével, volt képük a legócskább demagógiával támadni az ő csődtömegüket átvállaló, első szabadon választott kormányt 1990 és 1994 között.
Emlékszünk a hiszékeny emberek beetetésére a fedezet nélküli szociális ígéretekkel? A napokban legalább kiosztottak egy kis gulyáslevest, sört, tudatmódosító pálinkát a csóró romáknak. Remélem, jól megjegyezték a gulyásleves ízét, mert ha netán győznek a szocialista gulyáságyúk, a feketeleves következik.
Ha eltévesztjük, mindig emlékeztetnek arra, hogy ők immár újsütetű „szociáldemokraták”. Vajon kinek „köszönhetjük”, hogy az igazi történelmi Szociáldemokrata Pártot kétes múltú emberek segédletével rendre szétverhették, amint egy kis levegőhöz jutott? A tagadhatatlanul tehetséges politikus Petrasovics Anna erkölcsi lejáratásáért és tönkretételéért vajon ki a felelős? Miként került a Magyar Szociáldemokrata Párt Kapolyi László tulajdonába?
Pénzért már tiszta múltú pártot is lehet venni, ha másképpen nem megy? A „szociáldemokrata” Kapolyi éppen abban a választókerületben adott számot szociális érzékenységéről ajándékcsomagokat osztogatva, ahol országgyűlési képviselőjelöltként indul.
Ez a panoptikumi figura tényleg azt hiszi, hogy a szatmáriakat megveheti? Ez a pasas nem hallotta Dózsa György, Esze Tamás, Bajcsy-Zsilinszky hírét? Esze a tiszahátiak hazához való hűségét jelképezi. Bajcsy-Zsilinszky pedig a Fehérgyarmathoz közeli beregiek máig tisztelt országgyűlési képviselőjelöltje volt. Nagyapám emlékére esküszöm, e vidék lakosságát egy Kapolyi nem tudja megvenni egy kerek sajttal.
De a történelmi kisgazdapártba vajon ki küldte és milyen feladattal Torgyánt, akinek kétszer sikerült meglékelnie a rendszerváltó pártok kormányozta hajót? Az Antall-kormány idején a frakcióhasítással majdnem működésképtelenné tette az első szabadon választott politikai hatalmat, az Orbán-kormány idején meg rászabadította a kétes pártállami múltú Szabadit a földművelésügyi tárcára, aki – miközben Torgyán cseresznyeimportról tárgyalt Dél-Amerikában meg összevissza keringett a föld körül a magyar ugar felvirágoztatása céljából – a lovak közé dobta a gyeplőt, s hagyta, hogy garázdálkodjanak az azóta az Izraelben állampolgárságra lelt Simon-féle kisgazdák. Ki küldte ezeket a polgári kormány nyakára? Csak halkan merem megkérdezni, vajon berendelték-e Izrael Magyarországra akkreditált nagykövetét megtudakolni tőle: ezentúl rendszert csinálnak-e abból, hogy köztörvényes bűncselekmény miatt nemzetközileg körözött magyar állampolgároknak menedéket nyújtanak, immunitást jelentő izraeli állampolgársággal együtt? És ha netán berendelték, megkérdezték-e, hogy hányan kaptak már hasonló módon állampolgárságot olyanok, akiknek elfogására nem talált megoldást az Interpol?
De térjünk vissza a szocialisták frontemberére, a mi kárpáti kősziklánkra, doktor Medgyessy Péterre. A mi kis fejlődésben lévő demokráciánkat ugyanis ő akarja megoltalmazni a kis „diktátor” Orbán Viktortól. Medgyessy ismeri a dörgést, ismerte már a nyolcvanas évek végén is, amikor a pénzügyminisztériumi elvtársak a szilárd talaj helyett a süppedékes ingoványra építtettek maguknak szép új otthonokat.
Ha korábban nem, hát ennél az ügynél végképp elveszítette hamvas ártatlanságát Medgyessy Péter, mert bizony rosszulesik még egy politikusnak is, ha sárral dobálják meg, s a legjobban az fáj, ha elfeledni akart tényekkel szembesítik őket.
Lássuk tehát a tényeket. Medgyessy a Németh-kormány miniszterelnök-helyetteseként egy bűncselekmény gyanúsítottjaként élte meg a rendszerváltozás hajnalát. Büntetőügyét akkor is, mint most is, nyögvenyelősen nyomozta a rendőrhatóság, ügyét államtitokként kezelték. Medgyessy Pétert vélhetőleg csak a békés rendszerváltozás örömében nagylelkűvé és megbocsátóvá vált közhangulatban kihirdetett amnesztia mentette meg a büntetéstől. Ez azonban nem elegendő ok a felejtésre. Nézzük, miképpen is gondolta a bankárrá átvedlett egykori Kádár-káder a szociálpolitika érvényesítését a pártállam végjátéka idején.
Medgyessy Péter még csak pénzügyminiszter-helyettes volt, amikor a pénzügyi tárca vezetői részére igencsak alacsony áron építettek lakásokat a szép, magas fekvésű, XII. kerületi Lóránt utcában és az Óra közben. A csaknem kilencezer négyzetméteres telken hét épületet húztak föl, amelyekbe 1987 októberében költöztek be a Pénzügyminisztérium vezetői. Az építkezést a Mátraaljai Szénbányák Vállalat dolgozóival végeztették el, „feketén”. A törvénytelen munkán ezúttal azt kell érteni, hogy a vállalati dolgozók munkaidőben építették az elvtársak házait, miközben munkabérüket a szocialista vállalattól kapták. Vagyis hogy mindenki értse, fusiban.
Erre az a magyarázat, hogy a Mátraaljai Szénbányák Vállalat vezérigazgatójának a fia is kapott egy öröklakást az örökpanorámás luxusingatlanokból, de jutott a többi kivitelező vállalat – a Csőszerelőipari Vállalat és a Fővárosi Csatornázási Művek – egyes vezetőinek is. A kivitelező cégek így érthető módon olcsón dolgoztak, amit a Pénzügyminisztérium a vállalatoknak nyújtott milliárdos állami támogatás kijárásával honorált.
A kedvezményes lakásügylethez szükséges szerződést Medgyessy Péter írta alá. Ő a felelős azért is, hogy azután a cégek rácsatlakozhattak az állami emlőkre, ahogy azt Kuncze Gábor fogalmazná meg érzékletesen, ha most éppen nem ezeknek a pártállami múmiáknak a rozoga szekerét tolná. De hadd tolja, lelke rajta. Csak legalább szégyellnék már el magukat egy-egy pillanatra, a mi kedvünkért is, akik annak idején hittünk nekik, és oly lelkesen és bambán ragasztottuk a plakátjaikat, amelyeken még azt hirdették: tudják, merik és teszik.
A PM-lakásokba a magas beosztású minisztériumi dolgozók mellett a Pénzügyminisztériumban működő MSZMP-pártbizottság titkára és a már említett kivitelező cégek által kedvezményezett kiváltságosok költözhettek be. Ily módon a Lóránt utcába költözhetett Bokor Pál, aki 1998-ig az APEH első elnökhelyettese volt, Draskovics Tibor, aki a Horn–Kuncze-kormány közigazgatási államtitkáraként dolgozott, Pongrácz Antal, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal egykori elnökhelyettese, az MSZP–SZDSZ-kormány regnálása alatt a Szerencsejáték Rt. elnök-vezérigazgatója.
A kiváltságosoknak épített luxusházakat a kedvezményezettek magas OTP-kölcsönökből, a Pénzügyminisztériumtól kapott zsíros munkáltatói támogatásokkal vehették meg, a telkeket gyanús körülmények között vonták ki az állami tulajdonból.
A büntetőügyet – máig érthetetlen módon – államtitokként kezelte a Legfőbb Ügyészség, jóllehet Medgyessyt gyanúsítottként hallgatták ki. A kihallgatásra sajátságos módon akkori testőrével, egy kormányőrrel együtt érkezett. A Medgyessy elleni büntetőeljárást a rendszerváltozás idején igen hamar megszüntették, vélhetőleg az amnesztia miatt, a Lóránt utcai ügyet ugyanis ez idő tájt tették ad acta.
Medgyessy Péter a Magyar Fejlesztési Bankban (MFB) is ottfelejtette az ujjlenyomatát. A HVG 1995. április 1-jei számában tárta fel Hegyessy Lajos belga vállalkozó ámokfutását a hazai gazdasági életben. Ehhez azonban olyan bankári segítségre volt szüksége, mint amilyennel a szocialisták jelenlegi miniszterelnök-jelöltje szolgálhatott.
Hegyessy egyik cége, a Viktor Kft. még 1993-ban 130 millió forintos MFB-hitelből szerezte meg az akkor felszámolás alatt álló Budafoki Baromfi-feldolgozó Vállalatot. Az MFB ezen túlmenően 30 millió forintos hitelt adott a szükséges alapanyagok – elsősorban májkacsák – beszerzésére a cégnek. A bank a Hegyessyvel kötött hitelszerződésben opciós elővásárlási jogot kötött ki magának a Viktor Kft. budafoki ingatlanára. Időközben, az 1994-es kormányváltást követően, Medgyessy Péter került a
origo.hu
Elkészült Magyar Péter pszichiátriai szakvéleménye
