Egy országot nem lehet lecsukni

Már régóta felfigyeltem arra, hogy a közteherviseléssel kapcsolatos vitákhoz általában közgazdászok szólnak hozzá, és jogászok szinte soha. A jelenség mögött az a régi szemlélet húzódik meg, amely szerint pénzügyi szempontból a jog csak technikai eszköz, tehát az adó- és járulékrendszer változtatásának szükségességét vagy elvetését gazdasági, és nem jogi érvekkel kell alátámasztani. Ezzel szemben azt kívánom bemutatni, hogy a jognak nem feltétlenül kell kiszolgálnia a mindenkori adópolitikát, ha az nem egyeztethető össze a jogi szabályozás sajátos szempontjaival. Az adójogi visszásságok önmagukban indokolhatják a szabályok megváltoztatását, a jogi változás pedig kiválthatja az adópolitika módosítását.
Az adók és az illetékek progresszív kulcsai
Magyarországon az átfogó adóreform két évvel megelőzte a rendszerváltást, ami rá is nyomta bélyegét a kodifikációra. Tizenegy sávos, erősen progresszív személyijövedelemadó-törvényt fogadtattak el az állampárti parlamenttel. Az adó mértéke, ha az adó alapja nem haladta meg a 48 000 forintot, nulla százalék volt, de az ezt meghaladó jövedelem hetvenezer forintig már húsz százalék volt, és ez emelkedett sávosan egészen hatvan százalékig. 800001 forintos adóalap esetén a fizetendő adó összege 361400 forint volt, de az ezt meghaladó adóalap után már hatvan százalékra szökött az adó mértéke. Úgy fogalmaztak, hogy „a bruttó szinten differenciálódó jövedelmeket nettó szinten nivellálni kell”. 1987-ben a törvény vitája során azzal érveltek az előterjesztők, hogy a fejlett nyugati államokban is hasonló törvények vannak hatályban. Igazuk alátámasztására azonban 1984-es adótáblákat mutattak fel, és elhallgatták, hogy időközben a progresszív adó eszméje világméretű vereséget szenvedett, és mindenütt megindult a folyamat a soksávos adótáblák lebontására.
Már Hayek, az osztrák származású, Nobel-díjas brit közgazdász is az emberiség egyik legnagyobb tévedésének minősítette a progresszív adót.
Jogi szempontból a progresszív adóval az a probléma, hogy a jövedelmek eltitkolására ösztönöz. A tömeges jogsértés pedig a jog halálát jelenti. A jogi szankciónak csak akkor van értelme, ha a jogsértés kivételes, nem pedig általános. Egy egész országot nem lehet lecsukni. Akik nálunk az egykulcsos adó bevezetését szorgalmazzák, azok a progresszív adó elvetésének elvi alapján állnak, de nem elég következetesek, mert az illetékjogból nem kérik annak kiiktatását.
A másik probléma a progresszív adóval az, hogy a mindenkori hatalom hajlamos vele visszaélni. Bevezetését azzal fogadtatják el a közvéleménnyel, hogy a „fizessenek a gazdagok” elvét érvényesítik, menet közben azonban az adósávokat elfelejtik kiigazítani, és egy idő múlva a közepes keresettel rendelkezők is a legmagasabb adósávban találják magukat. Jó példa erre az illetéktörvény 1993-as módosítása. Addig a lakásingatlan visszterhes vagyonátruházási illetéke két százalék volt. Ezt módosították akként, hogy az illeték négymillió forint értékig két százalék, de az ezt meghaladó érték után már hat százalékot kell fizetni. Azzal érveltek, hogy aki olyan lakást tud vásárolni, amelynek az ára meghaladja a négymillió forintot, az már kellően gazdag ahhoz, hogy magasabb kulccsal sújtsák. Az elmúlt tizenhárom évben az értékhatárt egyszer sem módosították. Ma már Budapesten négymillió forintért nem lehet lakásingatlant vásárolni, tehát mindenki, nem csak a gazdagok, bekerültek a hatszázalékos értékhatárba.
1990-ben, a rendszerváltás évében, az első szabadon választott parlament eltörölte az öröklési és ajándékozási illeték sávosan emelkedő kulcsait. Megtörtént az első lépés a progresszív adó megszüntetése felé. A folyamat azonban nem folytatódott, és ahogy láttuk, 1993-ban még a lakástulajdon visszterhes vagyonátruházási illetékét is progreszszívé tették. Majd pedig 2003-ban megkezdődött a visszarendeződés, azzal, hogy az öröklési és ajándékozási illeték progresszivitását visszaállították. Először két kulccsal, majd 2004-től három kulccsal. Mindenféle demagógiával szemben a jogi racionalitás a progresszív kulcsok ellen van, legyen szó adóról, járulékról vagy illetékről.
A társadalombiztosítási járulék mértéke
A munkáltató által fizetendő tb-járulék összege a munkabér 29 százaléka. Lehet-e a járulék összegét tíz százalékponttal csökkenteni? Akik azt mondják, igen, azok azzal érvelnek, hogy ennek hatására új munkahelyek fognak keletkezni, és csökkenni fog a munkanélküliség; akik ellenzik, azok meg arra hivatkoznak, hogy ettől az intézkedéstől erre nem lehet számítani. Látszólag kizárólag gazdaságpolitikai kérdés függvénye, hogy a tb-járulék mértékét csökkentik-e.
A kérdésnek azonban van egy jogi megközelítése is. Tapasztalati tény, hogy a 29 százalékos tb-járulékot a magyar társadalom magasnak tartja, és nem fogadja el. A munkáltató a munkavállalót vagy be sem jelenti, vagy ha mégis, akkor csak minimálbérrel. A jogszabály kijátszása tömeges méretű. Ez demoralizáló hatással van a jogrendszer egészére, ezért jogpolitikai szempontból mindenképpen szükség lenne a tíz százalékpontos csökkentésre, bármit is mondjanak a közgazdászok. Az ezzel járó esetleges bevételcsökkenést ellentételezni lehetne olyan jogszabályi módosításokkal, amelyekkel viszont növelni lehetne a bevételeket. Ilyen lehetne a cégtulajdonosok egyetemleges felelősségének kimondása a gazdasági társaságok köztartozásaival kapcsolatban.
Egyetemlegesség az adójogban
Tálas József az Eckhart Ferenc-emlékkönyvben (Gondolat, 2004) megjelent tanulmányában bemutatja, hogy a két világháború közötti Magyarországon a forgalmi adót bevezető törvény kimondta a cégtulajdonosok egyetemleges felelősségét az általános forgalmi adó megfizetéséért. A szerző meggyőződése az, hogy az egyetemleges adófizetési kötelezettség cégvezetőkkel szembeni megállapítása a jelenleg hatályos forgalmi adóról szóló törvényünk szabályai kapcsán is olyan lehetőség, amely megfontolásra érdemes. Különös tekintettel az adóhatóság és más közszervek által nyilvánosságra hozott kimutatásokra, nyilatkozatokra, amelyekben számottevő adóhátralékkal csődbe ment vállalkozásokról, a be nem fizetett általános forgalmi adók visszaigényléséről és az ismeretlen személyeknek eladott cégekről beszélnek.
Az ingóajándékozás illetéke
Okirat kiállítása esetén az ingóajándékozás, értéktől függetlenül, illetékköteles. Okirat kiállítása nélkül is illetékköteles az ajándékozás, ha az egy megajándékozottnak jutó ingó forgalmi értéke a 150 ezer forintot meghaladja. Idetartozik a készpénz ajándékozása is. Az ajándékozást az illetékhivatalhoz harminc napon belül be kell jelenteni. Az ajándékozási illeték sávosan emelkedő kulcsai a rokonsági foktól és az értéktől függően 11 százaléktól 40 százalékig terjedhetnek. Az ügylet bejelentésének elmulasztása bűncselekménynek minősül, ha az illetékbevétel összegének csökkenése az ötvenezer forintot meghaladja. Elkövetési értéktől függően a büntetés két évig, három évig, egy évtől öt évig, vagy két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.
Régóta mondom, hogy a közeli hozzátartozók közötti ingóajándékozást illetékmentessé kellene tenni. Ennek indoka az, hogy ezen a címen alig van bevétele a költségvetésnek, viszont sikerült a fél országot latens bűnözővé tenni.
A törvénykezési illeték
Az illeték mértéke polgári peres eljárásban a pertárgyérték 6 százaléka, de legalább 7 ezer forint, legfeljebb 900 ezer forint. Fellebbezés esetében ugyanennyit kell fizetni; az illeték mértéke ítélet elleni felülvizsgálat esetén 6 százalék, de legalább 10 ezer forint, legfeljebb 2,5 millió forint.
Egy magas pertárgyértékű ügy ténybeli és jogi megítélése is lehet viszonylag egyszerű, és gyorsan letárgyalható, míg egy kisebb pertárgyértékű ügy is lehet minden tekintetben nagyon bonyolult, amit esetleg a bíróság évekig kénytelen tárgyalni – mégis az első esetben nagyon sok illetéket kell fizetni, míg a másikban keveset. A törvénykezési illeték helyes szabályozása az lenne, ha annak összege nemcsak a pertárgy értékéhez igazodna, hanem a per terjedelméhez is. A kereset megindításakor a pertárgy értékéhez igazodó, de mérsékelt összegű illetéket kellene fizetni, és ezenfelül a per során minden beadványra és kiadványra is kellene a pertárgy értékéhez igazodó, kisebb összegű illetéket leróni. Korábban ilyen jellegű szabályozás volt Magyarországon, de ezt a szocialista jogalkotás az ötvenes években elsöpörte.
A rendszerváltás után az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény a szocialista megoldást vette át, és a későbbiek során még rontottak is rajta, mert a fellebbezési és a felülvizsgálati illetéket 3 százalékról felemelték 6 százalékra. A polgári perben az eljárás legterjedelmesebb szakasza az elsőfokú eljárás, a másodfokú eljárásban az esetek többségében már csak egy tárgyalás van, akárcsak a rendkívüli jogorvoslatnak számító felülvizsgálati eljárásban. A módosítással a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti arányosságnak még a látszatát is felrúgták. A drágítás nyilvánvaló célja, hogy a polgárt elriasszák a jogorvoslat igénybevételétől. Ez jól tetten érhető azon, hogy a felülvizsgálati eljárásban a fizetendő illeték felső határa már majdnem háromszorosa annak, amit az elsőfokú vagy a másodfokú eljárásban kell fizetni.
Keresethez kötöttség az adóperben
Jogszabálysértés esetén az adóhatósági határozat ellen bírósághoz lehet fordulni. A határozat felülvizsgálata közigazgatási per keretében történik. A közigazgatási perekben, így az adóperekben is érvényesül a kereseti kérelemhez kötöttség elve. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a bíróság a keresetlevélben megjelölt jogszabálysértést nem állapítja meg: a felperes keresetét akkor is elutasítja, ha egyébként észleli, hogy a megjelölttől érdemben eltérő más okból a határozat mégiscsak jogszabálysértő. Arra sincs jogi lehetőség, hogy a bíróság erre előzetesen felhívja a fél figyelmét, mert a polgári perrendtartásból kiiktatták a bíró kitanítási kötelezettségét. Jelenleg a bíró a felek kitanítására nemcsak hogy nem köteles, hanem az kifejezetten tilos neki. Ezt a törvény miniszteri indokolása úgy fogalmazza meg, hogy a bíróság részrehajlásmentes eljárása kizárja annak a lehetőségét, hogy a pert vezető bíró az anyagi jogi szabályok tartalmáról nyújtson az egyik félnek jogértelmező tájékoztatást.
Egy jogi tévedésen alapuló adóhatósági határozat több tíz millió forintos kötelezést is tartalmazhat, amelynek végrehajtása sokszor teljes vagyonelkobzást jelenthet az egyén számára. A kereseti kérelem kötöttségének elvéhez és a kioktatás tilalmához ragaszkodó bíró vajon ilyen esetben is nyugodt lelkiismerettel utasítja el a felperes keresetét? Az adóper egy olyan pankrációhoz hasonlít, amelyben egy pehelysúlyú versenyző csap össze egy nehézsúlyúval. A törvényhozó megtehetné, hogy az adóperek vonatkozásában az általánoshoz képest eltérő szabályt hozzon, és áttörje a keresethez kötöttség elvét.

A szerző ügyvéd