A felháborodásra persze nem csak az iszlám híveinek lett volna okuk: könyvében Rushdie a Nyugatot éppúgy kritikával illeti, s ebben talán túl messzire is megy, amikor a brit társadalmat xenofóbként, burkoltan vagy nyíltan rasszistaként ábrázolja. Azt a brit társadalmat, amelyről mára egyértelműen kiderült, hogy talán a leginkább toleránsnak mondható Európában, hiszen a nagyobb uniós tagállamok közül kizárólag itt nem tudott a kontinenst érintő migrációs krízisből számottevő politikai tőkét kovácsolni egy szélsőjobboldali párt.
A történetnek egyébként van két valós szereplője is. Az egyik Homeini ajatollah, Irán akkori vezetője, aki más néven ugyan, de nem túl hízelgően ábrázolva maga is felbukkan a könyvben, és aki később kimondta Rushdie-ra a fatvát. A másik Margaret Thatcher brit miniszterelnök, akinek az író nem volt nagy rajongója, és akit a beszédes Mrs. Torture néven emlegetnek a regényben. Ennek ellenére éppen Thatcher volt az, aki a botrány kirobbanása után személyesen intézkedett Rushdie állandó rendőri védelméről.
Ez a különbség Kelet és Nyugat között.
