Még a migránsok is kerülnek bennünket – lehetett olvasni az egyik tüntető által magasra emelt transzparensen a bukaresti szociáldemokrata kormány bukásához vezető tavaly októberi utcai megmozdulások idején. A sajátos román öniróniával vegyes kiábrándultságot sugalló felirat arra utalt, hogy az Európa felé tartó migránsáradat közepette számos afrikai és közel-keleti menedékkérő egyszerűen megtagadta a Romániában való elhelyezését a kötelező uniós kvóták alapján. Sőt, olyan esetet is feljegyeztek, hogy a román határrendészek által a magyar–román–szerb hármas határ környékén elfogott afgán határsértők sírva fakadtak, amikor megtudták, nem Magyarországon, hanem Romániában vannak.
Önsajnálat és elégedetlenség ide vagy oda, igazság szerint a román társadalom egyáltalán nem bánja, hogy nem került fel az újkori népvándorlás térképére. Bár az országban elenyésző az illegális határsértők száma, és Románia csak a televíziós híradásokban követte a balkáni államokra és Magyarországra nehezedő migrációs nyomást, a lakosság körében elsöprő a menedékkérők elutasítottsága. A legfrissebb felmérések szerint az ország felnőtt lakosságának 85 százaléka nem ért egyet azzal, hogy hazájuk menekülteket vagy bevándorlókat fogadjon be, saját településükön pedig a polgárok még kisebb, 7,7 százalékos arányban szeretnének migránsokat látni. Fontos körülmény, hogy ez a viszonyulás a magyarországihoz hasonló társadalmi vita nélkül, viszonylag rövid idő alatt fejlődött ki Romániában, ahol a kormány nem zárkózott el az Európai Unióba érkező menekültek önkéntes felajánlások alapján történő elosztásától, de a mai napig ellenzi a kötelező kvóták bevezetését. Anélkül, hogy a politikum vagy a média különösebben felkorbácsolta volna a kedélyeket, a lakosság körében akkorára nőtt a viszolygás a bevándorlókkal szemben, hogy kis híján súrolta a polgári engedetlenség határait. A bukaresti belügyminisztérium az észak-erdélyi Szatmár megyében például a lakosság és az érintett települési önkormányzatok tiltakozásának hatására mondott le két menekülttábor kialakításának tervéről.
Az igazsághoz tartozik ugyanakkor, hogy az egész kontinenst gúzsba kötő migránsválság Romániában egybeesett a Bukarestbe tervezett óriásmecsettel kapcsolatos, a menekültkérdésre is kiterjedő vita elfajulásával. Nagyon sokan kifogásolják, hogy a bukaresti kormány tavaly ingyenesen használatba adott egy 11 ezer négyzetméteres telket a román fővárosban, hogy azon a török kormány finanszírozásával felépüljön Európa legnagyobb muszlim vallási és kulturális központja. Miután Traian Basescu volt államfő biztonsági kockázatnak, sőt burkoltan potenciális terrorfenyegetésnek nevezte, a projekt kapcsán hamar elszabadultak az indulatok, és a júniusi helyhatósági választások kampányában a főpolgármesteri tisztségre pályázó jelöltek egyike sem vállalta fel, hogy engedélyezné a megamecset felépítését. Ennek ellenére kevesen kockáztatnák meg, hogy muszlim- vagy akár migránsellenességgel vádolják meg a román társadalmat. Persze a magyarországihoz hasonlóan ott is elhangzottak olyan vélekedések, miszerint álságos dolog részükről a bevándorlók ellen ágálni, amikor az 1989-es rendszerváltás óta több mint négymillió román állampolgár telepedett le Nyugat-Európában. Csakhogy sokan felhívták a figyelmet, miszerint többek között már csak azért sem lehet a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkező bevándorlókat a román kivándorlókhoz hasonlítani, mivel utóbbiak nem vágták át magukat a szögesdróton, hanem szépen sorba álltak a munkavállalási engedélyért.
Talán nem meglepetés, hogy az erdélyi magyarság sem lóg ki a sorból, és a közösség döntő többsége nem osztja az Angela Merkel által meghirdetett Willkommenskulturt. Miközben a magyar politikai alakulatok kivétel nélkül az októberi kvótareferendumon való részvételre buzdítják a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyieket, természetesen itt is tetten érhetők a nézeteltérések. Több véleményformáló a magyar kormány migránspolitikájának visszhangját vélte felfedezni abban, hogy egy székelyföldi kistelepülés faluünnepségének műsorába a szervezők paródia gyanánt migránsvadászatot és -kitoloncolást is beiktattak, a történteket pedig egy nyúlfarknyi helyi tudósítás alapján éppen néhány anyaországi sajtóorgánum tupírozta fel. „Az élet néha egyszerűbb, mint azt a napi politikai acsarkodásba beleszédült elemzők, újságírók vagy pártfanatikusok hiszik. Székelyföldön, Erdélyben még nem fajult odáig a megosztottság és a gyűlölködés, hogy mindenkinek mindenről Orbán Viktor és a kvótareferendum jusson eszébe” – állapította meg az eset kapcsán a székelyföldi Háromszék napilap főszerkesztője. Annyira igaza van, hogy mi sem fogalmazhattunk volna találóbban.
