Európa úttévesztése

Olyan a helyzet, hogy nem válogathatunk, kikkel fogjunk össze a dzsihadisták ellen.

Napjainkban, amikor az európai politikai elit állandóan csak menekültkvótákról ötletel, igen kevesen gondolnak arra, hogy a migránsválság a közel-keleti háborúk következménye. Ennél is kevesebben mondják ki, hogy az előállt krízisre egyetlen megoldás van: meg kell szüntetni az okot, vagyis véget kell vetni a szíriai és iraki háborúnak – minél előbb.

A migránsválságon túl rengeteg tényező indokolja ezt. Félmilliónál is több halottja lehet a szíriai háborúnak, az Eufrátesztől a Tigrisig több ezer holttestet rejtenek a dzsihadisták tömegsírjai. Nekünk, európaiaknak különösen fontos, hogy a dzsihadisták kirajzottak a térségből, így az Iszlám Állam, illetve az al-Kaida szíriai fiókszervezete ránk is veszélyes. Itt, Európában, a mi európai életünkre.

Mindennek ellenére ma úgy látszik, hogy az uniós politikusok kiskorúsították magukat: tátott szájjal bámulnak a nagyobb fiúra, Washingtonra, engedélyre várva, hogy mikor aggódhatnak már egy kicsit a szíriai demokráciáért. Közben pedig eszükbe sem jut az egykor éjjel-nappal mantrázott mondatuk, amely szerint az Európai Unióra azért van szükség, mert csak együtt tudunk jelentős szereplők maradni a globalizált világban. Az európai politikai elit a tétlenségével ma épp ezt cáfolja.

Pedig bőven lenne mit átgondolniuk a megoldás érdekében. Mindenekelőtt azt, hogy a 2011-ben kitört szíriai háború napjainkra alapvetően megváltozott. Míg az unió 2012-ben elismerte a Szíriai Nemzeti Koalíciót mint a szíriai emberek legitim képviselőjét, ma már mindenki látja, hogy az elmúlt években a koalíció által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg eljelentéktelenedett. A lázadók soraiban egyre több iszlamista harcolt, az ország keleti részén pedig berendezkedett minden idők legszervezettebb és legbrutálisabb terrorszervezete, az Iszlám Állam. Az uniós politikusok azonban továbbra is a négy évvel korábbi állapot alapján kezelik a térséget ahelyett, hogy felismernék: rossz lóra tettek, az általuk támogatott társaság soha nem tudja megnyerni ezt a háborút.

Amennyiben Európa a saját érdekeit is figyelembe venné, hamar rájönne, hogy a konfliktus megoldása érdekében tennie kell valamit. Annak ismeretében, hogy a szíriai háború a dzsihadisták révén már a saját polgárai biztonságát is veszélyezteti, két feltételnek kell megfelelnie annak a háborús félnek, amellyel a jövőben partneri viszonyt lehetne kiépíteni. Először is reális elvárás, hogy ne jelentsenek veszélyt Európára, másrészt pedig, hogy ténylegesen harcoljanak a dzsihadisták ellen. Ma két olyan háborús fél van a szíriai konfliktusban, amelyek ezeknek megfelelnek: a kormányerők és a kurdok. Akármit gondoljon is valaki Basár al-Aszad rendszeréről, el kell ismernie, hogy a szír kormánysereg nem veszélyezteti Európa biztonságát, emellett harcban áll az Iszlám Állammal és az al-Kaida helyi fiókszervezetével, az an-Nuszra Fronttal, mely újabban függetlenedett ugyan az anyaszervezetétől, de módszerei ugyanazok maradtak. Ha nehéz is, az európai vezetőknek szembe kell nézniük azzal, hogy a szíriai elnök kapcsán tévedtek, ma egyedül Aszadnak van reális esélye arra, hogy Oroszország és Irán segítségével az uralma alá hajtsa Szíriát. Ez pedig mindenképpen el fog vezetni odáig, hogy előbb vagy utóbb le kell majd ülnünk tárgyalni a szíriai elnökkel, és garanciákat kérni arra, hogy a menekülteknek nem esik bántódásuk, ha hazatérnek. Hasonlóan, a szíriai kurdok sem jelentenek veszélyt Európára, sőt az általuk megszervezett népvédelmi egységek halált megvető bátorsággal védték Kobanit és foglalták vissza Manbidzs városát a dzsihadistáktól, így már több ezer terroristától szabadították meg a világot. Legalább annyival tartozunk ezért nekik, hogy önmérsékletre bírjuk a törököket velük szemben.

Olyan kérdések ezek, amelyekről a terrortámadásokba süppedt Európának mindenképpen el kellene gondolkodnia. Ezzel szemben uniós vezetőink csak felszíni kezelést javasolnak, miközben józan ésszel belátható, hogy befogadhatjuk mi az egész Közel-Keletet, vagy éppen kitoloncolhatjuk az utolsó migránst, akkor is veszélyben leszünk a dzsihadisták miatt. Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében a Donald Trumpra vonatkozó mondatokból legtöbben csak az elnökjelöltre vonatkozó támogatást hallották ki, pedig annak lényege az volt, hogy a Nyugat a közel-keleti térségben a demokráciaépítést fontosabbnak tartotta a stabilitásnál. Itt lenne az ideje, hogy az uniós politikusok is ráeszméljenek: van annyira rossz a helyzet, hogy nem válogathatunk, kikkel fogjunk össze a dzsihadisták ellen. A Közel-Keleten és a migránsokon így azzal segítenénk a legtöbbet, ha a békéért, illetve a békekötés utáni belső társadalmi békéért is tennénk: ez már igazi humanizmus lenne. És az sem mellékes, hogy így talán még mi is biztonságban lennénk.