Nem éltek a történelmi lehetőséggel a kormánypártok: hat évre rá, hogy magunk mögött hagytuk Budapest húsz évig tartó kirablásának időszakát, visszajutottunk a kiindulóponthoz. Kezeik közül kicsúszott a gyeplő, s azzal, hogy immár szinte bizonyosan tovább késik a lepusztult 3-as metró felújítása, hatalmas öngólt lőttek. Ahogyan az MSZP–SZDSZ-es korszakra ráégett a 4-es metró építésének botrányos története, a nagy hazugság, amellyel százmilliárdokat szórtak el csak azért, hogy a politikájukat finanszírozó multinacionális cégek és hazai képviselői megtömhessék a zsebüket, úgy ég rá lassan, de biztosan a Fidesz–KDNP-re ez a beruházás.
Az, hogy most éppen hazainak mondott zsebeket akarnak kitömni közpénzek százmilliárdjaival, a budapestieket nem vigasztalja. Ráadásul a 4-es metró évtizedekig ígért, elképesztően botrányos presztízsberuházásával szemben a 3-as vonal felújítására igenis szükség van. Míg az előbbi ténylegesen a főváros közlekedési problémáinak negyedén sem javít, addig a pesti oldalt átszelő, naponta több mint félmillió utast szállító, szétesőben lévő metrón már félve közlekedünk, és csak reméljük, hogy nem történik valami tragédia. A mostani „lenyúlók”, akárcsak a korábbiak, inkább helikoptereznek, de annyi bizonyos, hogy nem földalattijáratokon közlekednek. Talán nem is tudják, milyen méreteket ölt a felújításból minden bizonnyal kimaradó állomásokon és aluljárókban a nyomor, a mocsok és a bűn, amelynek vámszedőivé szegődtek.
Ha a Fidesz mindezt eltűri, netán még támogatja is, az egyértelmű jele annak, hogy politikailag feladta, gyakorlatilag cserben hagyta Budapestet. Azt a várost, amely 2010-ben és 2014-ben is bizalmat szavazott nekik – igaz, két éve már rezgett egy kicsit a léc, több kerületet is elvesztettek. Vajon milyen stratégiai boszorkánykonyha javallatára juthattak arra az álláspontra, hogy ha 2018-ban már nem számíthatnak a budapestiek többségének támogatására, akkor jobb lesz, ha tönkreteszik és minél jobban kihasználják a fővárost?
Tarlós Istvánt kicsinálni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem – hangoztathatná János esztergomi érsek után szabadon a nyolcszáz éves, többértelmű mondatot a fideszes János, Máté vagy Árpád. Ők sem viszonyulnak különbül a főpolgármesterhez, a fővároshoz, az itt élőkhöz, mint elődeik, akiknek bukásához ez is hozzájárult. A kormánypárti Tarlós most ugyanúgy érezheti magát az ilyen-olyan fideszes nagyurakkal folytatott harcában, mint Demszky, akinek 2010 előtt a balliberális kormányok helytartói mutatták az utat.
A jelenlegi főpolgármester a Budapestért vívott küzdelemben nem számíthat a mára majdhogynem technikai végrehajtókká faragott önkormányzatokra és az élükön álló, fideszes kerületi polgármesterekre sem. Ők jövőbeni stallumaik reményében hallgatnak, mint hal a szatyorban, hiába tették be valamennyiüket a Fővárosi Közgyűlésbe. Budapest vezetője, aki nem pártember, de akit „politikai közössége” egyértelműen cserben hagyott, egyedül talán még a miniszterelnökben bízik. Úgy tűnik azonban, hogy az uniós csatatereken magabiztosnak tűnő Orbán Viktor az övéi között már nem tud rendet tartani, és elszabadultak azok a bizonyos hajóágyúk.
A metrópótló buszok ügyében például maga Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter szólt le a hatósághoz, pedig tudván tudta: nincs olyan és annyi magyar busz, ami elegendő lenne. Időt húznak tehát addig, amíg nem lesznek „haveri buszok”, és nem érdekli őket, hogy közben mi történik a metróval. Az abszurd helyzet rávilágít arra, hogy a metróbotrány csak tünete az önkormányzatiság, egyben Budapest súlyos bajainak. Ugyanígy tünet a kukabotrány, azaz hulladékgazdálkodás megsarcolása, ahogyan az volt az egészségügy és az oktatás országos elvétele is az önkormányzatoktól, de az „einstand” a fővárost koncentráltan érte.
Tarlóst kicsinálhatják ugyan, de ebben a helyzetben kivel választatnák meg esetleges utódját? A Fideszben azért dönthettek Budapest cserben hagyása mellett, mert – a választói aktivitás szempontjából számukra a fővárosban különösen kudarcos, érvénytelen kvótanépszavazás után – eredményesen oszthattak és szorozhattak. Ha ezek a számítások alátámasztják a 2014-től érzékelhető tendenciát, és egyre nő az ellenzék által el-, illetve visszahódítható budapesti választókerületek, önkormányzati és polgármesteri pozíciók száma, akkor a XIV. Lajos-féle „utánam az özönvíz” politikájába menekülhetnek.
Csakhogy miközben egyes fideszesek egyre zsírosabb megbízásokat követelnek maguknak, és érdekkörüknek, tevékenységüknek nem csak a „nemzet fővárosa” megteremtésének magasztos célja, de még az élhető, folyamatosan működő és biztonságot nyújtó Budapest reménye is áldozatává válik.
