A máskor nyíltan a határon túli magyarok ellen uszító DK-vezér, Gyurcsány Ferenc feleségének szájából durván hiteltelennek hangzik ez a kijelentés, bár Erdély lekicsinylése ebben a kontextusban is megjelenik, megtoldva a dolgot azzal, hogy Magyarország még annál a régiónál is szerencsétlenebb helyzetbe került.
Úgy tűnik, ez az új irány az ellenzék térfelén. Rosszízű megjegyzésekkel befolyásolni az országunk megítélését illetően a mondanivalójuk iránt fogékony hazaiakat, illetve az aktuális belpolitikai történéseket nem ismerő külföldi polgárokat is, azt sugalmazva, hogy országunk falvastól, megyéstől és fővárosostól együtt megmentésre szorul, amit „természetesen” a balliberális oldalon állók fognak majd egységbe tömörülve – vagy éppen anélkül – véghez vinni.
Mindemellett a nyugat-európai sajtóban tendenciózus félretájékoztatás és lejárató kampány folyik hazánk ellen, ebben mindenképpen élen jár Judith Sargentini, ahogyan a Soros Györgyhöz köthető szervezetek mindegyike is.
Most azonban, hogy Európa legjobb úti célja lett, Budapest iránt minden bizonnyal fokozódik az érdeklődés, a beutazások száma pedig nőni fog. Itt ugyanis tökéletes biztonságban érezhetik magukat a turisták, terrorveszéllyel és a származásukból adódó fenyegetettséggel nem kell számolniuk, legfeljebb csak az ellendrukkerek jelenlétével, akik azonban a tapasztalati alapú meggyőződést, valamint az ebből fakadó többségi véleményt nemigen tudják befolyásolni.
A szerző újságíró



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!