Műkedvelők elképzelések híján

Vasárnap az EP-választáson tartanak országos szintű közönségszavazást a DK-tól a Jobbikig tartó magyar parlamenti ellenzéki színház produkciójáról.

Forrás: MTI

A 2006-os választási kampányban a miniszterelnök-jelöltek vitája is hasonlóan alakult. Gyurcsány Ferenc ekkor szólította fel a Fidesz vezetőjét a többi között arra, hogy vonja vissza a balliberális kormány gyógyszerfelírási díjtervezetéről szóló vádjait. Később persze az MSZP–SZDSZ-kabinet egészségügyi intézkedései sorában előkelő helyen szerepelt a vizitdíj, de a színházi előadás addigra már véget ért.

Gyurcsány Ferenc megpuccsolt elődje, Medgyessy Péter sem kért másoktól tanácsot, amikor néhány éves látszatkormányzása során politikai színházat kellett rendeznie. Maga kezdeményezte például 2004-ben az egykorvolt és hivatalban lévő kormányfőkből álló „nemzeti lobbitanács” felállítását, amelynek megvitatására hívta meg Orbán Viktort.

A konkrét javaslatokkal érkező Fidesz-elnök ekkor is ízelítőt kapott abból, milyen a szocialista etika: a tervezett négyszemközti megbeszélés helyett Orbán Viktort kattogó fényképezőgépek, kamerák, reflektorok fogadták – Medgyessy Péter a vendég előzetes értesítése nélkül csinált vásári komédiát a tárgyalásból. (Nem mellékesen a megbeszélés témája többek között a határon túli magyarok ügye volt, amiről néhány hónappal később, december 5-én a balliberális oldal máig ható véleményt mondott.)

A baloldali színház minden témát színpadra tudott állítani. Gazdaságpolitikai innováció­juk volt a bivalybőr táska, amiben Magyarország aktuális költségvetését vitte a mindenkori pénzügyminiszter az Országgyűlés elé. A szocialista-liberális költségvetésekről ugyan a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Unió, az Európai Központi Bank, és a devizahitelekbe hajszolt, a nyugdíjuktól vagy fizetésüktől megfosztott százezrek véleményt mondtak, de vigasztalhatta őket, hogy a szakadék felé száguldó ország gyászszertartásának forgatókönyve nagy műgonddal olajozott bivalybőr táskában utazik a törvényhozás felé.

A szocialistáknak még a 2010-es búcsú sem sikerült színpadiasságtól mentesre. A kormányszóvivő, Szollár Domokos egyik utolsó performanszaként egy köbméternyi irattal állt a kamerák elé, bizonyítandó, hogy a 2010-ben távozó Bajnai-kormány készségesen együttműködik az átadás-átvétel folyamatában. (Pechükre a választópolgárokat nem azok az iratok érdekelték, amit a leszavazott szocialisták mutogattak, hanem az, amit nem.)

Most, az európai parlamenti választások kampányában a magyar ellenzék és brüsszeli támasztéka ugyanezen reflexeknek engedelmeskedve tervezi elnyerni a polgárok szavazatát. A cselekvés látszatának fenntartásában érdekeltek, de a valóban cselekvő kéz lefogásán túl nincs tartalom ígéreteikben. Az Európai Unió külső határait megnyitó, a gazdasági migránsokkal fotózkodó, a terror áldozataiért előkelő kívülállóként gyertyát gyújtó, a brexitet előidéző és közben politikai hagyatékát az óraátállítás eltörlésében megtaláló eurokraták egyetlen programpontja az egy mondatba sűrített Salvini-, Kaczynski-, Orbán- és nemzetállam-ellenesség.

Ezért háborognak azon is, hogy a Fidesz nem fogadja az Európai Néppárt által delegált bölcsek tanácsát a választási kampány utolsó hetében. A néppárt belső vitáin fordulna meg Európa sorsa? Paradox módon valószínűleg ez esetben „igen” a válasz, de a néppárt politikai ellenfelei nem ezért aggódnak.

Valójában csak azt sajnálják, hogy a bölcsek tanácsának elhalasztott látogatása egy elszalasztott lehetőség, hogy a szocialista Frans Timmermans, a liberális Guy Verhofstadt, és – sajnos – a néppárti Manfred Weber muníciót kapjon kampányához.

Weber az élő példa arra, hogyan szabdalja szét a balliberális érdek azt, aki nem bírja erővel ellentartani evezőjét az áradatnak. A bajor politikus már mindenkinek meg akart felelni, csak saját közösségének, a néppárt történelmi hagyatékának nem.

A Fidesz–KDNP programja egyértelmű. Kevesebb Brüsszel, több nemzetállam. Megállítandó migráció, támogatandó őshonos kisebbségek. Kevesebb bevándorló, több családpolitika. Helyi válságkezelés, megmentendő keresztény Európa. Mecsetek keleten, templomok nyugaton.

És mi a magyar – vagy európai – ellenzék programja? Az Európai Unió alapító szerződéseivel minimum vitatkozó csúcsjelölti rendszer kétségtelenül láthatóvá teszi a törésvonalakat.

Az Európai Bizottság elnöki székének aspiránsai televíziós vitájukkal körbejárták Európát, de csak egymásra licitáltak a maguk által devalvált kifejezések pufogtatásában: az emberek bizottsága, közös értékek, egyenlő pályák, egyenlő esélyek. Teszik mindezt úgy, hogy az elmúlt évek a kétsebességes Európáról, a másként gondolkodók megbüntetéséről vagy éppen a belső határok – pardon: szárnyas kapuk – visszaállításáról szóltak.

Nincs pír és nincs szégyenérzet. Állnak a csúcsjelöltek a kamerák előtt, saját megkerülhetetlenségük megingathatatlan tudatában, és észre sem veszik, hogy közben körülöttük elsüllyed Európa.

Egypercnyi elmélkedés, bűnbánó gondolat nélkül húzná át kétezer év zsidó-keresztény vallás- és kultúrtörténetét a nemzetállamokat is meghaladottnak tekintő politikai hullám, miközben mindaz, amit ez a vonal Európáról gondol, elfér egy bivalybőr táskában.

A szerző a Karc FM főszerkesztő-helyettese