Ez csupán egyetlen felszíni formája annak a miénkkel párhuzamos, virtuális világnak, amelyben a Momentum és hívei élnek, és érik el – nem csupán virtuális – részsikereiket. A jelenség minden családban ismert; ül a gyerek a gép előtt és játszik.
Az egyik minden autót megelőz, rommá tör a képernyőn, és Forma–1-es világbajnok. A másik önálló témák és gondolatok hiányában mások valódi cikkeit veszi át, idézi szó szerint, egy-két mondatos kommenttel látja el, értékeli azokat, és máris újságíró. A harmadik miért ne lehetne politikus? Méghozzá a maga köreiben népszerű, hiszen szintén virtuális világban élő híveihez, szavazóihoz ő találja meg az utat és a hangot.
A Fidesz részben azért szerepelt az önkormányzati választásokon a vártnál gyengébben, mert meg sem kísérelt e térbe behatolni, azt hitte, saját világában maradva arathat győzelmet azon a másik, párhuzamoson is. (Az alapvető ok persze az, hogy miközben évek óta összeszokott és egységes csapatban játszik, ezalatt odaát csupa magányos „versenyző” szerencsétlenkedett, ám ez mostanra megváltozott, és az új helyzet nem is más taktikát, hanem más stratégiát igényel.
Ez azonban nem jelen írásunk tárgya.) Visszatérve a Momentumhoz, illetve a kört az ellenzéki összefogásra tágítva elmondható, hogy szavazóik jelentős hányadát e virtuális forrásból merítik, ám a hívek az ikszeket már a való világ szavazófülkéiben húzták be, hiszen az önkormányzati választásokat is itt rendezték és a következmények is itt hatnak.
Csakhogy ideérkezve már nekik kellett dimenziót váltaniuk, és az elméletből a gyakorlatba, a tagadásból az iránymutatásba kényszerülve roppant idegenül mozognak, léteznek. Érződik ez Karácsony Gergely hol riadt, hol kényszeredetten derűs arckifejezésén, de még inkább azon, hogy letűnt idők letűnt figuráit bányássza elő a panoptikumból, mert nincs saját stábja, csapata, szakértői bázisa. Nincs mezőny, nincs idea, nincs koncepció. Már a főváros irányításához sincs, hogyan lehetne akkor a kerületekben, a kisebb településeken?




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!