Fekete-Győrék virtuális világa

Kezdem azzal, mit kedvelek a Momentumban. Rövid leszek: a nevét. Mert az hiteles. a Momentumnak legalább valóban volt egy momentuma. A 2024-es budapesti olimpiai pályázat elleni akció.

Budapest, 2018. április 8. Fekete-Gyõr András, a Momentum elnöke a párt választási eredményváró rendezvényén a budapesti Városháza parkban 2018. április 8-án. MTI Fotó: Mónus Márton Fotó: Mónus Márton

Ez csupán egyetlen felszíni formája annak a miénkkel párhuzamos, virtuális világnak, amelyben a Momentum és hívei élnek, és érik el – nem csupán virtuális – részsikereiket. A jelenség minden családban ismert; ül a gyerek a gép előtt és játszik.

Az egyik minden autót megelőz, rommá tör a képernyőn, és Forma–1-es világbajnok. A másik önálló témák és gondolatok hiányában mások valódi cik­keit veszi át, idézi szó szerint, egy-két mondatos kommenttel látja el, értékeli azokat, és máris újságíró. A harmadik miért ne lehetne politikus? Méghozzá a maga köreiben népszerű, hiszen szintén virtuális világban élő híveihez, szavazóihoz ő találja meg az utat és a hangot.

A Fidesz részben azért szerepelt az önkormányzati választásokon a vártnál gyengébben, mert meg sem kísérelt e térbe behatolni, azt hitte, saját világában maradva arathat győzelmet azon a másik, párhuzamoson is. (Az alapvető ok persze az, hogy miközben évek óta összeszokott és egységes csapatban játszik, ezalatt odaát csupa magányos „versenyző” szerencsétlenkedett, ám ez mostanra megváltozott, és az új helyzet nem is más taktikát, hanem más stratégiát igényel.

Ez azonban nem jelen írásunk tárgya.) Visszatérve a Momentumhoz, illetve a kört az ellenzéki összefogásra tágítva elmondható, hogy szavazóik jelentős hányadát e virtuális forrásból merítik, ám a hívek az ikszeket már a való világ szavazófülkéiben húzták be, hiszen az önkormányzati választásokat is itt rendezték és a következmények is itt hatnak.

Csakhogy ideérkezve már nekik kellett dimenziót váltaniuk, és az elméletből a gyakorlatba, a tagadásból az iránymutatásba kényszerülve roppant idegenül mozognak, léteznek. Érződik ez Karácsony Gergely hol riadt, hol kényszeredetten derűs arckifejezésén, de még inkább azon, hogy letűnt idők letűnt figu­ráit bányássza elő a panoptikumból, mert nincs saját stábja, csapata, szakértői bázisa. Nincs mezőny, nincs idea, nincs koncepció. Már a főváros irányításához sincs, hogyan lehetne akkor a kerületekben, a kisebb településeken?

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a HVG-nek adott interjúban arra válaszolva, hogy milyen Budapestet szeretnének, első, konkrét célként azt jelöli meg: „Olyan okospadokat például, amikre, ha ráteszed a telefonodat, feltöltik.”

Igen, szerintem és a vidék nyolcmilliós népessége szerint is pont ezzel kellene kezdeni. Hát mi mással? Ez a párt és ez az ember újítaná meg a politikai kultúrát és szintetizálná 2022-re az ellenzéket. Nem a virtuális világban, hanem a valódiban. Bizonyára e kettős igény mondatja Fekete-Győrrel, ezúttal már a Népszavában, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos áll talán a legközelebb hozzájuk.

Utóbbi a magyar parlamentarizmus históriájának egyik legviszolyogtatóbb figurája, az a típus, aki a Piedone-filmekben az első pofont kapná, pszichiáterek hadának nyújtana többévi, kényelmes megélhetést. Fekete-Győr ezért e vallomásával különlegesen pontosan, árulkodó módon pozicionálja magát és csapatát.

Ezért sem értek egyet azzal, hogy a Momentum lenne az új SZDSZ. Elismerem, a régit sem szerettem, de Kis Jánost, Solt Otti­liát, Rajk Lászlót, akár Pető Ivánt, az ő intellektusukat, valóságérzékelésüket mérni ezekhez a neve nincs, felfuvalkodott alakokhoz, akik hadházyk leigazolásában kénytelenek gondolkodni, hogy összejöjjön legalább a kezdőcsapat? Ugyan már!

Egészen más szféra. Ezért is alaphiba kísérletet tenni arra, hogy a mi mércéink szerint hassunk Fekete-Győrékre és híveikre. Akárhányan botránkoznak meg itthon azon, hogy kolozsvári korteskedése során – román elnökjelöltet támogatva – Mátyás király szülővárosát Clujként üdvözli, ő még cseppet sem fog pironkodni.

Hadd csinálja! Sőt, biztatnám, hogy minél több magyarországi településre látogasson el, kisebbekre is, ismertesse meg magát, pártját, virtuális és – ha van – valós világképét, lehetőség szerint vigyen magával „okospadokat” is. Meglesz az eredménye, mi pedig örülni fogunk neki.

Még hatásosabb lenne, ha kísérlet formájában, egy velünk párhuzamos, 93 ezer négyzetkilométeres laboratóriumban reprodukálnák: e társaság Hadházystul, Karácsonyostul, a visszaszivárgó múmiákkal együtt mire menne, ha négy évre a kezébe kapná az egész országot. Hogy 2002 és 2010 között ezt már megtapasztaltuk? Ne higgyük! Az október 13-i látszat csalt, odaát folyamatos a lejtmenet.