Itt a 2010 előtti világ újracsomagolva

Nem feltétlenül rossz a választói emlékezet felfrissítése szempontjából, hogy hosszú idő után a balliberális erők újra meg tudják mutatni a gyakorlatban, hogy kik is ők valójában.

Fotó: Teknős Miklós

Nem feltétlenül rossz a választói emlékezet felfrissítése szempontjából, hogy hosszú idő után a balliberális erők újra meg tudják mutatni a gyakorlatban, hogy kik is ők valójában. A legújabb nemzedék mostantól már nemcsak a soha meg nem valósuló ígérgetésekkel azonosítja őket, hanem sok településen és városban megtapasztalhatja azt is, hogy milyen, amikor a balliberális erők vannak hatalmon, így kis ízelítőt kaphatnak a 2010 előtti világból. Mindenkinek egyértelművé válhat, hogy hiába tették ki a kirakatba Karácsony Gergelyt, hiába hívják pártjai­kat mára Momentumnak vagy Párbeszédnek, az identitásuk, a viszonyuk a nemzethez vagy éppen a korrupcióhoz semmit sem változott, így az ellenzéki vezetésű önkormányzatokban szinte teljes egészében visszatért a 2010 előtti világ. Még ki sem hűlt az előző városvezetés helye, Draskovics Tibortól kezdve Gál J. Zoltánig máris visszahozták a régi arcokat, rögtön megszorításokba kezdtek, elveszik a juttatásokat, adókat emelnek, kifizetőhelyként használják az önkormányzatokat, igyekeznek leállítani a beruházásokat és inkompetens vezetésükkel még a havat sem képesek időben eltakarítani az utcákról.

Az új SZDSZ egyértelműen a Momentum, amely sokkal gyorsabban csúszott le azon az erkölcsi lejtőn, amin a szabad demokraták az 1989 és 2010 közötti évtizedekben. Ahogyan a Momentum, úgy az SZDSZ is az MSZP-vel szemben határozta meg magát az induláskor, mindkét párt azt hangoztatta, hogy nem képzelhető el együttműködés a múlt embereivel. Fekete-Győr András 2017 márciusában például azt nyilatkozta, hogy csak az élete árán kötne koalíciót az MSZP-vel, Gyurcsány Ferencet is az egyik legkártékonyabb politikusnak tartották. Míg az SZDSZ négy év alatt, 1994-ben jutott el odáig, hogy antikommunista identitását feladva koalícióra lépett az MSZP-vel, a Momentumnak, amely magát új politikai generációnak nevezi, ehhez csupán egy év kellett, és már a 2018-as ország­gyűlési választáson együttműködtek a régi baloldali pártokkal, a 2019-es önkormányzati választásra pedig teljes egészében megvalósult az összefogás.

De nem csak ebben hozták vissza az SZDSZ-t a momentumos ifjak, elődeikhez hasonlóan a nemzetellenes eszméket is egyre erősebben harsogják. A magát a 2017-es megalakuláskor középen álló és a jobboldalhoz is szóló erőnek aposztrofáló Momentum vezetői két éve még olyanokat állítottak magukról, miszerint ők vállalják a jobboldali kulturális témákat, így a nemzetpolitika és a vallás kérdésköre is kiemelt szempont lesz számukra a kampányokban. Míg az SZDSZ-nek egy évtizednél is több kellett ahhoz, hogy nyíltan vállalja nemzetellenes identitását, a Momentum ebben a kérdésben sem várt sokat, 2019-ben már odáig jutottak, hogy román pártok mellett kampányolnak az erdélyi magyarok érdekképviseletével szemben, és nem titkolják azt sem, hogy a nemzetet egy meghaladott dolognak tartják, szerintük globálisan kell szerveződni. Az Európai Parlamentben pedig lépten-nyomon igyekeznek megakadályozni a magyar érdekképviseletet, ott gáncsoskodnak, ahol csak tudnak. Kétség sem férhet tehát hozzá, hogy itt az új SZDSZ, amely még az elődjénél is kártékonyabb.

Az együttműködésben könnyű dolguk van, hiszen az MSZP még létezik, illetve Gyurcsány Ferenc személyében a 2010 előtti világ bukott miniszterelnöke is rendelkezésükre áll. A tizenöt évvel ezelőtt a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson nyíltan a magyarok ellen uszító Gyurcsány mára az ellenzék vezetője lett, és ismét ő mozgatja a szálakat a baloldalon. Már csak pillanatok kérdése, és teljesen bedarálja a haláltusáját vívó MSZP-t, LMP-t és Jobbikot, így az ellenzéki oldalon ismét kialakítja azt a politikai felállást, ami az MSZP és SZDSZ koalícióját is megelőzte.

Miután a Párbeszéd és Momentum elnevezésekkel más arculatot adtak ugyanannak a politikának, igyekeznek új köntösbe csomagolni a nemzetellenes és globalista politikájukat. Ennek leglátványosabb eleme az a klímahisztéria, amely az elmúlt időszakban a nyugat-európai társaikhoz hasonlóan a hazai balliberálisokat is jellemzi. Azt követően, hogy a nyugat-európai országokban a szélsőbaloldali vagy balliberális gyökerekből kinőttek a zöld baloldali formációk, csak idő kérdése volt, hogy mikor kezdik el a hazai balliberálisok a környezetvédelem ügyét szépségtapaszként felhasználni arra, hogy azon keresztül minden létező felületen hirdessék a szélsőségesen Brüsszel-párti, a bevándorlást támogató és ösztönző politikájukat, családellenes elképzeléseiket. A klímavédelem fátyla alatt lényegében visszahoznák a szocializmust, európai minimálbért követelnek, illetve több olyan gazdaságpolitikai javaslattal rukkoltak elő, amelyekkel tönkretennék az így is gyengélkedő európai gazdaságot.

A környezetvédelem ügye nem ideologikus látványkommunikáció kérdése, hanem megfelelő szakpolitikai koordinációé. E területen a valójában cselekvő jobboldali magyar kormány kifejezetten jól teljesít, elég csak arra gondolni, hogy például hazánkban szinte egyedülálló módon úgy nő a bruttó hazai össztermék, hogy évi 130 ezer tonnával sikerül csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátásunkat, az ország energiaigénye csökken, folyamatosak a lakások energiahatékonyságát növelő intézkedések, kiépülnek az elektromos gépkocsikat töltő állomások vagy például évente több ezer hektárnyi erdőt telepít az állam.

A tettek tehát a jobboldalt igazolják, a cél, hogy ezt azok is belássák, akik most még bedőlnek a balliberális látványpékségnek.

A szerző a XXI. Század Intézet vezető elemzője