Fogni kellene Orbán Viktor jeleit

Orbán Viktor miniszterelnök január elejei, immáron hagyománnyá váló évnyitó nemzetközi sajtótájékoztatója jelentőségében messze túlmutat önmagán.

A miniszterelnök az évindító Kormányinfón közel három órán át válaszolt a sajtó kérdéseire Fotó: Kurucz Árpád

Orbán Viktor miniszterelnök január elejei, immáron hagyománnyá váló évnyitó nemzetközi sajtótájékoztatója jelentőségében messze túlmutat önmagán. Ennek az eseménynek ugyanis két szintje volt: az egyik a tartalmi rész, Orbán Viktornak a kérdésekre adott világos, meggyőző, alapos válaszai, a kormány terveinek, cselekvéseinek, gondolkodásmódjának az átfogó bemutatása nemcsak hazai, hanem nemzetközi összefüggésekben.

Van viszont egy másik szintje ennek a sajtótájékoztatónak, amely túlmutat a számokon, adatokon, információkon: ez az a politikai üzenet, ami a sorok között rejlik, s ami elsősorban a hazai nemzeti és keresztény politikai tábornak szól.

Mindennek az október 13-i önkormányzati választások adják a hátterét, az a tény, hogy a balliberális ellenzék újra feljött a víz felszínére, s 2022-re előretekintve nyitottá tette a választások kimenetelét.

A Zeitgeist, a korszellem vagy korhangulat a legfontosabb a politikában, márpedig fennáll annak a veszélye, hogy hangulatváltás előtt állunk, mely az ellenzéknek kedvezhet: protesthangulat alakulhat ki. De ez a kérdés még egyáltalán nem dőlt el, idén és a következő évben fog valamelyik irányba, vagy az ellenzék, vagy újra a kormányzati erők javára. Kulcsfontosságú ez az év, s az is tény, hogy ha a nemzeti politikai tábor nem változtat meg néhány dolgot a saját sorain belül, akkor abból még gond is lehet.

A következők kiemelését tartom fontosnak. Az első, hogy teljes nyíltsággal és őszinteséggel kell beszélni az összes témában: a saját koncepciónkról, világnézetünkről, s a kényes kérdésekre is választ kell és lehet adni.

Orbán Viktor ebben tökéletes példát mutatott: semmilyen kérdésben nem kertelt, nem próbált megfelelni egy kicsit sem a jelen lévő, természetesen döntően balliberális újságírók politikailag korrekt beszédmódjának, és az ebből fakadó, persze ki nem mondott, de mindig a levegőben érezhető elvárásainak. Ennek a nemzetközi balliberális nyomásgyakorlásnak egyébként rendkívül nehéz ellenállni, de Orbán bizonyította, hogy ezúttal is képes erre, mint már annyiszor az unióban is, sőt most már ezt magabiztosan, szinte természetes módon teszi. Valamint kényes, többek között személyi kérdésekre is kertelés nélkül felelt.

Csak hogy néhány példát említsünk a témák kendőzetlenül őszinte kezelésére, a tavaly őszi önkormányzati választások eredményeivel kapcsolatban önkritikus volt, kijelentette, hogy nem lehet mindig nyerni, a politikai ellenfél újra a pályára lépett, jelen van, időnként nyerhet is, de a versenyhelyzettől nem kell kétségbeesni, mert ettől demokrácia a demokrácia.

Vagyis – és ez nagyon fontos – nem a nemzeti oldal szempontjából kedvező adatokkal hozakodott elő, nem azt bizonygatta, hogy a kormányoldal fölényesen megnyerte a választásokat.

Nem tette, nem tagadta le azokat az érzékeny veszteségeket, amelyek a nemzeti tábort érték ezen a választáson. Olyan politikai mentalitást mutatott, amely ízig-vérig demokrata, s főleg – Bibó után szabadon – nem fél.

Nem fél, mert képesnek tartja magát arra, hogy a nem teljesen kedvező választási eredményekből tanuljon, levonja a tanulságokat, s ezekkel felvértezve, megújulva induljon tovább a demokratikus politikai küzdelembe. És még valami: megadja azt az ellenzéknek, ami az ellenzéké, tehát a száznapos türelmi idő nemcsak a kormánynak jár, hanem a fővárosi vezetésnek is.

Nyílt és egyértelmű volt az egészségügy helyzetével való szembenézése is, pontosan felmérte azt, hogy az embereket, a betegeket nem a milliárdokkal való dobálózás győzi meg arról, hogy javult az egészségügyi ellátás, hanem az, hogy mit lát akkor, amikor betéved vagy befekszik egy kórházba, milyenek azok a helyiségek, amelyekben tartózkodni kénytelen. Éppen ezért kiemelkedő az a döntés, hogy a kormány forrásokat csoportosít át a várótermek, a kórtermek és az ezekhez kapcsolódó szociá­lis helyiségek felújítására.

De folytathatnám a klímavédelemmel: az Orbán-kormány nem fordul el ettől a témától csak azért, mert ezt a balliberális oldal ezerrel nyomja itthon és Nyugaton is, hanem kidolgozta-kidolgozza a saját, nemzeti és keresztény alapú környezetvédelmi stratégiáját.

Ez a stratégia pedig nagyon tudatosan szembemegy a zöldek és baloldaliak klímahisztériájával, tudatos és megfontolt lépésekkel kíván tenni a klíma védelméért úgy, hogy igazságos legyen, s ne azoknak okozzon szenvedést és túlzott lemondásokat, akik erről az egész folyamatról nem tehetnek, hanem a legnagyobb kibocsátó országoknak és a multinacionális gigacégeknek.

Meggyőző őszinteséggel beszélt Soros Györgyről is, nem próbált megfelelni semmilyen PC-elvárásnak, s nem félt attól, hogy antiszemitának nevezik – rég megszokta már ezt az unalmas liberális mantrát. Világosan kifejtette, hogy szemben állunk a Soros-féle csoporttal, amelynek célja, hogy befolyást gyakoroljon az európai politikára. Még a háttérhatalom szót is kimondta, pedig bizony még a nemzeti-jobboldali táboron belül is vannak olyan csoportok, amelyek kényes ízlésének nem felel meg az ilyen őszinte és tűpontos leírás a nemzetközi hatalmi viszonyokról. Ebből is lehet tanulni.

A másik nagyon fontos üzenet: nem kell félnie annak a nemzeti-keresztény politikusnak, aki kritikai megjegyzéseket tesz a saját táborára, kormányára, ne adj’ isten magára a miniszterelnökre. Nem kerül a gyehenna tüzére az, aki nem ért mindig mindenben teljesen egyet a saját táborának minden emberével. Az üzenetet az tette egyértelművé, ahogyan Stumpf Istvánról, Navracsics Tiborról és Lázár Jánosról beszélt.

Orbán ezeket a politikusokat nemhogy elítélte vagy leminősítette volna, hanem egyenrangú partnerként, sőt barátként tekint rájuk. Ez egy mentalitás, egy magatartásforma, ami egyfelől nagyvonalúságot mutat, másfelől bátorító üzenete van mindazoknak, akik a nemzeti-keresztény táboron belül azt hiszik, hogy nem szabad „kibeszélni”, nem szabad saját véleményt megfogalmazni, nem szabad egy-egy kérdésben eltérő módon gondolkodni dolgokról.

Csak egy példa: ha valaki az elszámoltatás kapcsán határozottabb politikát várna el a kormánytól, az vajon rossz ember? Vagy aki nem ért egyet az egykulcsos adóval, az ássa el magát? Vagy aki a kommunikáción akar változtatni, az csak okvetetlenkedik? Ugyan már! Felejtsük végre el azt a marhaságot, hogy nem lehet vitatkozni fontos részletkérdésekről egymás között. Orbán Viktor világos jeleket küldött ezzel kapcsolatban, érdemes erre is odafigyelni.

Végül arra hívnám fel a figyelmet, hogy a miniszterelnök sajtótájékoztatón felmutatott mentalitása, magatartása bebizonyította, hogy a jó politikus mindig kész és képes a változásra, ha felismeri, hogy változnak az idők, változnak a kihívások és változik a politika tétje.

És éppen ez a lényeg: a 2022-es választások megnyerésének alapkérdése, hogy a nemzeti tábor politikusi gárdája tudja-e követni ebben a változásban Orbán Viktort. Itt nem az alapvető értékrend és világlátás megváltoztatásáról van szó, ellenkezőleg: az értékrend újbóli megerősítéséről és újbóli hitelessé tételéről. A rutinok és megkopott szófordulatok régi gúnyáját le kell vetni, és, bármilyen nehéz is, de új ruhába kell öltöztetni a mondandót, ami nemhogy elévült volna, hanem még aktuálisabb, mint előtte.

Ez a miniszterelnök ki nem mondott üzenete az övéinek: Ne féljetek változtatni, ne féljetek a régi rutint elhagyni és új megoldásokat keresni – mert én is ezt teszem.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója