Fogni kellene Orbán Viktor jeleit

Orbán Viktor miniszterelnök január elejei, immáron hagyománnyá váló évnyitó nemzetközi sajtótájékoztatója jelentőségében messze túlmutat önmagán.

2020. 01. 19. 8:05
A miniszterelnök az évindító Kormányinfón közel három órán át válaszolt a sajtó kérdéseire Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csak hogy néhány példát említsünk a témák kendőzetlenül őszinte kezelésére, a tavaly őszi önkormányzati választások eredményeivel kapcsolatban önkritikus volt, kijelentette, hogy nem lehet mindig nyerni, a politikai ellenfél újra a pályára lépett, jelen van, időnként nyerhet is, de a versenyhelyzettől nem kell kétségbeesni, mert ettől demokrácia a demokrácia.

Vagyis – és ez nagyon fontos – nem a nemzeti oldal szempontjából kedvező adatokkal hozakodott elő, nem azt bizonygatta, hogy a kormányoldal fölényesen megnyerte a választásokat.

Nem tette, nem tagadta le azokat az érzékeny veszteségeket, amelyek a nemzeti tábort érték ezen a választáson. Olyan politikai mentalitást mutatott, amely ízig-vérig demokrata, s főleg – Bibó után szabadon – nem fél.

Nem fél, mert képesnek tartja magát arra, hogy a nem teljesen kedvező választási eredményekből tanuljon, levonja a tanulságokat, s ezekkel felvértezve, megújulva induljon tovább a demokratikus politikai küzdelembe. És még valami: megadja azt az ellenzéknek, ami az ellenzéké, tehát a száznapos türelmi idő nemcsak a kormánynak jár, hanem a fővárosi vezetésnek is.

Nyílt és egyértelmű volt az egészségügy helyzetével való szembenézése is, pontosan felmérte azt, hogy az embereket, a betegeket nem a milliárdokkal való dobálózás győzi meg arról, hogy javult az egészségügyi ellátás, hanem az, hogy mit lát akkor, amikor betéved vagy befekszik egy kórházba, milyenek azok a helyiségek, amelyekben tartózkodni kénytelen. Éppen ezért kiemelkedő az a döntés, hogy a kormány forrásokat csoportosít át a várótermek, a kórtermek és az ezekhez kapcsolódó szociá­lis helyiségek felújítására.

De folytathatnám a klímavédelemmel: az Orbán-kormány nem fordul el ettől a témától csak azért, mert ezt a balliberális oldal ezerrel nyomja itthon és Nyugaton is, hanem kidolgozta-kidolgozza a saját, nemzeti és keresztény alapú környezetvédelmi stratégiáját.

Ez a stratégia pedig nagyon tudatosan szembemegy a zöldek és baloldaliak klímahisztériájával, tudatos és megfontolt lépésekkel kíván tenni a klíma védelméért úgy, hogy igazságos legyen, s ne azoknak okozzon szenvedést és túlzott lemondásokat, akik erről az egész folyamatról nem tehetnek, hanem a legnagyobb kibocsátó országoknak és a multinacionális gigacégeknek.

Meggyőző őszinteséggel beszélt Soros Györgyről is, nem próbált megfelelni semmilyen PC-elvárásnak, s nem félt attól, hogy antiszemitának nevezik – rég megszokta már ezt az unalmas liberális mantrát. Világosan kifejtette, hogy szemben állunk a Soros-féle csoporttal, amelynek célja, hogy befolyást gyakoroljon az európai politikára. Még a háttérhatalom szót is kimondta, pedig bizony még a nemzeti-jobboldali táboron belül is vannak olyan csoportok, amelyek kényes ízlésének nem felel meg az ilyen őszinte és tűpontos leírás a nemzetközi hatalmi viszonyokról. Ebből is lehet tanulni.

A másik nagyon fontos üzenet: nem kell félnie annak a nemzeti-keresztény politikusnak, aki kritikai megjegyzéseket tesz a saját táborára, kormányára, ne adj’ isten magára a miniszterelnökre. Nem kerül a gyehenna tüzére az, aki nem ért mindig mindenben teljesen egyet a saját táborának minden emberével. Az üzenetet az tette egyértelművé, ahogyan Stumpf Istvánról, Navracsics Tiborról és Lázár Jánosról beszélt.

Orbán ezeket a politikusokat nemhogy elítélte vagy leminősítette volna, hanem egyenrangú partnerként, sőt barátként tekint rájuk. Ez egy mentalitás, egy magatartásforma, ami egyfelől nagyvonalúságot mutat, másfelől bátorító üzenete van mindazoknak, akik a nemzeti-keresztény táboron belül azt hiszik, hogy nem szabad „kibeszélni”, nem szabad saját véleményt megfogalmazni, nem szabad egy-egy kérdésben eltérő módon gondolkodni dolgokról.

Csak egy példa: ha valaki az elszámoltatás kapcsán határozottabb politikát várna el a kormánytól, az vajon rossz ember? Vagy aki nem ért egyet az egykulcsos adóval, az ássa el magát? Vagy aki a kommunikáción akar változtatni, az csak okvetetlenkedik? Ugyan már! Felejtsük végre el azt a marhaságot, hogy nem lehet vitatkozni fontos részletkérdésekről egymás között. Orbán Viktor világos jeleket küldött ezzel kapcsolatban, érdemes erre is odafigyelni.

Végül arra hívnám fel a figyelmet, hogy a miniszterelnök sajtótájékoztatón felmutatott mentalitása, magatartása bebizonyította, hogy a jó politikus mindig kész és képes a változásra, ha felismeri, hogy változnak az idők, változnak a kihívások és változik a politika tétje.

És éppen ez a lényeg: a 2022-es választások megnyerésének alapkérdése, hogy a nemzeti tábor politikusi gárdája tudja-e követni ebben a változásban Orbán Viktort. Itt nem az alapvető értékrend és világlátás megváltoztatásáról van szó, ellenkezőleg: az értékrend újbóli megerősítéséről és újbóli hitelessé tételéről. A rutinok és megkopott szófordulatok régi gúnyáját le kell vetni, és, bármilyen nehéz is, de új ruhába kell öltöztetni a mondandót, ami nemhogy elévült volna, hanem még aktuálisabb, mint előtte.

Ez a miniszterelnök ki nem mondott üzenete az övéinek: Ne féljetek változtatni, ne féljetek a régi rutint elhagyni és új megoldásokat keresni – mert én is ezt teszem.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.