A közhiedelemmel ellentétben a mindenkori török szultánok nem mindig finomkodtak a súlyos hibákat elkövető szandzsákbégek, vezírek és más alattvalók félreállításakor. A selyemzsinór bizony nem járt ki mindenkinek. Az esetek jelentős részében az ottomán birodalom urai kevésbé szofisztikált eszközökkel jelezték beosztottjaikkal kisebb-nagyobb mértékű egyet nem értésüket; hóhérbárddal, gyiloktőrrel vagy méregkotyvalékkal.
Ezekhez képest a selyemzsinór már-már szentimentális, érzelmes és némi ragaszkodást is kifejező eszköznek tekinthető, egyfajta ajándéknak, kizárólag a különleges érdemekkel bírók kiváltságának. Aki selyemzsinórt kapott az uralkodótól, az valójában tisztában lehetett vele, hogy a „főnök” maga is végtelenül sajnálja a történteket, és a lelke mélyén nem viseltetik haragvással a hiba elkövetője iránt, ugyanakkor tekintettel a múlhatatlan érdemekre, diszkrét megértést kér, amiért nem tehet mást, mint félreállítja az illetőt.
Mostanság a selyemzsinór hiánycikknek tekintendő. Ez persze egyáltalán nem Eszenyi Enikő esetéről jutott eszembe. A Vígszínház igazgatónője tizenegy esztendőn keresztül a liberális művészvilág ikonikus alakja volt, megkérdőjelezhetetlen erkölcsi és művészi nagyság. Most egyszeriben azt halljuk itt, vidéken, hogy pedig nem is. Hogy a művésznő voltaképpen egy verbális erőszakoló, egy különösen agresszív diktátor, aki nem tűr senkit maga körül, aki nem úgy gondolkodik, ahogyan ő. Mi itt vidéken erősen csodálkozunk azon, hogy az ördögbe jutott ez most hirtelen eszébe annyi, bizonyára jó szándékú és derék színházi embernek, miközben tizenegy esztendőn keresztül azt olvastuk a becses fővárosi lapokban, hogy a direktor asszonynál nincs nagyszerűbb, nyitottabb és csodálatosabb vezető, aki igazi, alkotói közeget teremt minden arra érdemes művészembernek.
Ilyenkor mi – a magunk egyszerű módján – arra szoktunk gondolni, hogy bizonyára történt valami a háttérben, amiről mi nem tudhatunk. Vagy lehet, hogy nem történt semmi, és tényleg csupán arról van szó, hogy pontosan tizenegy esztendő kell a liberális köd eloszlásához, se több, se kevesebb, s mint a jeges homályból felderengő rút, idegen partok körvonalai, éppen most kezdenek kibontakozni a jeles közreműködők számára, mi minden történt velük voltaképpen tizenegy esztendőn keresztül.