Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg. Mindenesetre jókorákat fröccsenve kacsázik a posvány felszínén. Köszönet és tisztelet érte a Lovas István-sajtódíjjal elsőként és megkérdőjelezhetetlenül méltán kitüntetett Szakács Árpádnak, aki a Kinek a kulturális diktatúrája? című sorozatával végre a politika napirendjére vágta a Csurka István által egykor keserű hátországnak nevezett nemzeti-konzervatív társadalmi többség véleményét és óhaját, jelesül, hogy a tudatformálásban őrségváltásra van szükség, és a magyarellenes szellemi műhelyek és erőterek előtt végre záródjanak el a közpénzcsapok, finanszírozzák ezeket az erre gerjedő körök, ha akarják. Bár ezt sem biztos, hogy hagyni kellene.
Ugyanerről, a tudatformálás frontján zajló küzdelemről szól a szintén Szakács Árpád írása nyomán indult nagy szabadkőműves-vita, mely képletesen Romsics Ignác nem épp daliás szobrának ledöntésével kezdődött.
Romsics évtizedek óta „a” történész, a doyen, a megfellebbezhetetlennek minősített szaktekintély, aki előtt illik rituálisan hajbókolni, és akinek árnyéka rányomja bélyegét a honi történelmi narratívagyártásra.
Erről van ugyanis szó: elbeszélésmódról, interpretációról, láttatásról. Ideológiai alapon persze.
Ebben az összefüggésben válik érthetővé például, hogy miért cenzúrázta gondos alapossággal Romsics még 1989-ben is Bethlen Béla, Észak-Erdély kormánybiztosa emlékiratait. És így lesz látható a több mint hét évtizedes intézményes magyarellenes történelemhamisítás, melyben sok képzett szakember vett és vesz részt a legmagasabb akadémiai köröktől a nekik tercelő buzgó zsurnalisztákig, és amelynek eszenciája, hogy a magyarság reménytelenül vesztes és bűnös nép, históriánk kudarcok sorozata és tulajdonképpen egyetlen makulátlan nagyságunk sincs.
Félreértés ne essék, Romsics csak tünet. Ahogy a közismert SZDSZ-es propagandista, Ungváry Krisztián is, aki érezhetően valamiféle bizonyítási és igazodási kényszertől vezérelve dühödten támadt neki a tabudöntő Szakács Árpádnak, mondván, „a tudományos igényű beszédmód alapelveit minden megszólalásával semmibe veszi, […] szemben azokkal, akik állításaikat konkrét források alapján logikus érvekre építik”.