Amikor a gerinc eltörik

Szomorú hír, hogy Lionel Messi elhatározta távozását az FC Barcelona spanyol futballcsapattól.

Barcelona, 2020. június 17. Lionel Messi, a Barcelona játékosa ünnepel, miután gólt rúgott a CD Leganés ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának mérkõzésén a barcelonai Camp Nou stadionban 2020. június 125-én. A Barcelona 2-0-ra gyõzött Messi és Ansu Fati góljával. MTI/EPA/EFE/Alberto Estevez Fotó: Alberto Estevez

Természetes, hogy az emberi közösség egyéb rétegeit, különösen egyes politikusok életét szintén befolyásolja a siker és annak minden velejárója. A hatalomért folytatott harc lehetne bár sportszerű, de nem igazán a fair play szabályait követi. A politikai küzdelemben a cél a saját értékrend vagy elképzelés képviselete, a hatalom megszerzése. Ha valaki sikeres és győz, máris rengeteg rajongó veszi körül. Vannak persze önzetlen, a célért dolgozó támogatói, akik nem egyéni érdekeik könnyű megvalósítását keresik a politikában.

A többség viszont olyan energiavámpír, aki az ajnározott személy lehetőségeire építve kapja meg azt, amelyet saját erőből képtelen lenne létrehozni. Látszólag segítők sokasága erősíti a képzetet, hogy a politikus vagy élsportoló nincs egyedül, mert „mindenre elszánt” erőtér áll mögöttük. Emberek, akikre támaszkodhatnak, segítik és következetesen vigyázzák erkölcsiségüket. Majd egyszer csak jön a kudarcélmény és jön vele a kijózanító igazság. Amikor a követők már nem tudnak élősködni, gyorsan odébbállnak. Utolsó kísérletként még megpróbálják védencüket elhelyezni egy újabb sikeres rendszerbe. A sportolóknak új csapatot, a politikusoknak esetleg egy másik pártot szemelnek ki, amellyel továbbra is a felszínen tudnának maradni. Amennyiben a célszemélyben maradt erkölcsi tartás vagy klubhűség, ragaszkodik elveihez és képes kitartani egy nehezebb időszakban is, amikor a stábtagok többsége már ott sincs. A megélhetési szakemberek gyorsan vesztesnek minősítik az addigi eltartóikat és csomagolnak, hogy újabb donort keressenek maguknak.

Szóval mielőtt pálcát törnénk Messi és Dzsudzsák erkölcsileg nehezen védhető döntése fölött, muszáj mély levegőt venni és legalább tízig számolni. Így, lehiggadva sem fogadhatjuk el, hogy nem a nyilvánvalót választják – anyaegyesületük segítését a bajban –, hanem engednek az őket felhasználók nyomásának. Kevésbé legyünk azonban elnézők és toleránsak az elveiket feladó politikusok esetében. A hatalmi érdekek világának ütközetei és annak kimenetele nemcsak a sportdrukkerek, hanem a teljes társadalom erkölcsi alapvetését kérdőjelezheti meg. Számtalan példa van arra, hogy a hatalom hátterében élősködők és gazdagodók milyen gyorsan váltanak színt egy adott politikai fordulat vagy annak esélye közeledtével. Nem a szabad akarattal felruházott választókról van szó, hanem a stábtagok kétes önigazoló hazugságairól.

Léteznek a látványosan váltók és találni olyanokat, akik alamuszi módon lesznek árulók, ezzel segítve győzelemre az ellenfél csapatait. Időnként csak szét kell nézni, hogy lássuk, sokakat az államtól kapott pénzügyi támogatás, sőt havi fizetés sem tántorít el attól, hogy szidják, ócsárolják és elárulják a számukra juttatást biztosító potentátokat. A pozícióban ülők pedig érthetetlen módon eltűrik mindezt. Vajon mi vesz rá vezetőket, hogy szemet hunyjanak az ingyenélő szabotálók tettei fölött?

A hatalmi arénában bárki, aki abban reménykedik, hogy Messihez vagy Dzsudzsákhoz hasonlóan mezt válthat, és egy új csapatban folytathatja, óriásit téved. A politikai csaták véresebbek és könyörtelenebbek, mint a sportvilág. A hatalmi ütközetek színhelye felett az elmúlás szele fúj és mindenkit elsodor. Leggyorsabban az árulókat, éppen azért, hogy nyoma se maradjon az álnokságnak. A győzelem diadalmámora emlékezetkiesést hoz, bár a politika egyébként sem ismeri a hála fogalmát, ahogy a klubjaikat elhagyó sportolókból is hiány­zik időnként a jellem.

A szerző titkosszolgálati szakértő