Átrendezi a jövőt a koronavírus?

Három időtáv magyarázza majd egy-egy ország sikerességét vagy sikertelenségét.

A piac már nem lepődne meg egy erőteljesebb, felforgató monetáris döntéstől sem Fotó: Kurucz Árpád

A csomagok méretén kívül ezért legalább olyan fontos azok eszköztára, illetve a mögötte meghúzódó „filozófia”. Más a helyzet, amikor egy kormányzat a korlátlan piaci mechanizmusban hisz (ezért hagyja, hogy a cégek gyorsan elbocsássák a munkavállalóikat – lásd az Egyesült Államokat), más, amikor abban hisz, hogy mindenképpen megpróbálja a munkahelyen tartani a munkavállalókat. Megint más a helyzet, ha a bértámogatás mellett például domináns a monetáris eszköztár használata, illetve a kormányzati eszközökkel is támogatott fejlesztési-beruházási expanzió, annak hiteltámogatott válfaja.

Magyarország ez utóbbi megoldást választotta. Ennek oka szerintem kettős. Részben ezen beruházások megvalósulásától nemcsak annak a miniszterelnöki ígéretnek a megvalósulását remélik, hogy legalább annyi munkahely jön létre, mint amennyi megszűnik, hanem hogy ily módon majd olyan modern termelési kapacitások jönnek létre, amelyek segítségével Magyarország felzárkózása újabb lehetőséget, illetve lendületet kap a koronavírust követő néhány évtizedben. Másrészt ezen hatékonyság- és termelékenységjavulásnak az is a kiváltó oka, hogy az elmúlt néhány évben hazánkban már akut munkaerőhiány lépett fel, s ezért az extenzív növekedés lehetőségei kimerültek. Emiatt rá kellett lépni az intenzív, teljesítményfokozó pályára. Ez pedig csak okos, jól kiválasztott beruházásokkal, fejlesztésekkel, az eddigi termelési eljárások modernizációjával lehetséges. Tehát összességében ezért az is kijelenthető, hogy a beruházások jelentős ösztönzésének útja nemcsak a koronavírus negatív hatásai és következményei miatt adekvát lépés, hanem a határozottabb felzárkózásunk megcélzásának okán is.

Az ördög viszont a részletekben rejlik. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy az igazi felzárkózás szempontjából a döntő kérdés az, hogy vajon az egyes cégek beruházásai tényleg a legokosabban, az adott társaság versenyképességének maximális fokozását szolgálóan valósulnak-e meg. Ebben viszont alapvetően nem a kormányzat vagy adott esetben a jegybank támogatását élvező kereskedelmi bank a felelős, hanem azok a cégek, amelyek most sorra nyújtják be hitelkérelmeiket vagy folyamodnak vissza nem térítendő támogatásért. Ezek a céges döntések fogják meghatározni, hogy ­lesz-e tartós munkahely, nagyobb lesz-e hazánkban a termelékenység, javul-e a magyar cégek nemzetközi versenyképessége a válság után.

Azonban egy nagyon komoly veszéllyel mind a cégeknek, mind a kormányzatoknak számolniuk kell. Ez pedig az adósság. Az az adósság, amely már a koronavírus okozta válság előtt is magas volt az Egyesült Államokban, Kínában, Olaszországban, Franciaországban, Japánban és még számos más országban is. (Egy nemzetközi kimutatás szerint a vizsgált vállalatok adósságállománya most negyven százalékkal magasabb, mint 2014-ben, miközben profitjuk csak 9,1 százalékkal emelkedett ezen időszakban.) Van ország, ahol az államadósság szintje magas, van, ahol a vállalatok adóssága veszélyesen nagy, és sok fejlett ország van, ahol mindkét adósságteher kiugró.

Ezért azt gondolom, hogy a három időtávon eltérő okok magyarázzák majd egy-egy ország sikerességét vagy sikertelenségét. Rövid távon a gyors, szigorító intézkedések, az időben és tempójában megfelelő lazítás; középtávon a beruházásösztönző lépések nagyságrendje és megfelelősége; hosszabb távon pedig az országokat fojtogató adósságállományok devizarészaránya és nagysága. Persze a három időtáv intézkedései ráadásul össze is függnek. Ha például megfelelő az elindított beruházások nagyságrendje és összetétele, akkor annak hasznaiból a hitelek törlesztése nem fog nehézségekbe ütközni. Egy biztos: a jelen helyzet óriási esélyt nyújt a felzárkózásra, s ebben nemcsak a lehetőségünk, de a felelősségünk is megvan.

A szerző közgazdász, főiskolai tanár